A koktélok ezért veszélyesek a strandon

Fájdalmas, vörös foltokat okozhat, ha a citrusfélék leve a bőrre kerül, majd napsugárzás éri. Jó tudni ezt mindenkinek, aki a kánikula elől a medencébe menekül, és hűsítő koktélokkal próbálja átvészelni a következő napok forró időjárását.

Fájdalmas foltok a lime pitétől

A Journal of Community Hospital Internal Medicine Perpectives magazin korábbi számában jelent meg az a közlemény, amely egy 24 éves ápolónő esetét mutatja be. A hölgy két nap után fordult orvoshoz, egyre rosszabbodó tüneteivel. A kézfején és alkarján kezdetben duzzanat, ödéma jelentkezett, majd vörös, fájdalmas, szabálytalan alakú foltok alakultak ki. A vizsgálat közben a beteg elmondta, hogy a tünetek jelentkezése előtt lime pitét sütött, amelyhez több gyümölcsöt is kézzel facsart a tésztába. Ezt követően gyalog indult útnak szép, napsütéses időben. Panaszai a napfény hatására, néhány órával később kezdődtek.

A napfény kevésbé ismert hatásai - részletek !

A mojito koktél is gondot okozhat

Szintén a citrusfélék okoztak kellemetlen tüneteket annál a 23 éves nőnél, aki a strandon mojito koktélokat készített, majd három nappal később fájdalmas, vörös foltokkal a testén kért orvosi segítséget. A New England Journal of Medicine hasábjain korábban közölt cikkből kiderül, hogy tüneteit a koktél készítéséhez használt lime okozta.

A koktél és a napfény veszélyes lehet együtt
A koktél és a napfény veszélyes lehet együtt

Mi okozza a tüneteket?

Dr. Garaczi Edina allergológus-bőrgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a tünetek megjelenéséért egy fényérzékenységet okozó anyag, a furokumarin a felelős. Ha ez az anyag a bőrre jut, a napfény hatását felerősíti és leégéshez hasonló tüneteket okoz: a bőr kipirosodik, viszket, fájdalmas hólyagok jelennek meg rajta. A súlyosabb tünetek általában a növénnyel történt érintkezést követő 24 órában alakulnak ki, majd az ezt követő 2-3 napban rendszerint tovább fokozódnak.

A konyhakertben sem árt az óvatosság

A felsoroltak mellett több, a kiskertekben előforduló növény is okozhat hasonló tüneteket: a leggyakrabban a petrezselyem, a zeller és egyéb gyomnövények által kiváltott panaszok miatt fordulnak orvoshoz. "A betegek a legtöbbször nem tudják, hogy mi okozza a panaszaikat, ezért lényeges, hogy részletesen átbeszéljük a körülményeket. Fontos, hogy a tüneteket okozó növényeket, zöldségeket a későbbiekben is kerüljék és direkt napfényen már a kora tavaszi napsütésben se kertészkedjenek" - mondta el az allergológus-bőrgyógyász.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?