A hasplasztika a legveszélyesebb beavatkozás?

A szépészeti beavatkozások közül a hasplasztika a legkockázatosabb, azoknál a legtöbb a komplikáció, akik ilyenen esnek át - derítette ki egy kutatás.

Azt hihetnénk, hogy a plasztikai műtétek biztonságosabbak, mint a „hagyományos” beavatkozások, pedig legalább olyan komoly stresszt jelentenek a szervezetünknek. Egy kutatás szerint a legveszélyesebb szépészeti jellegű műtét a hasplasztika, ez után figyelhető meg a legtöbb komoly komplikáció. A hasplasztika során általában a felesleges, megnyúlt bőrt és kötőszöveteket távolítják el, hogy a has laposabbnak tűnjön.

A hasplasztika komplikáltabb lehet, mint más szépészeti műtét

A nemrég megjelent kutatásban mintegy 25 ezer ember adatait vetették össze, akik 2008 és 2013 között plasztikáztatták a hasukat. 4 százalékuknál alakultak ki a műtét után komplikációk, szemben az egyéb szépészeti beavatkozást követő 1,4 százalékos átlaggal. A páciensek 65 százaléka a hasplasztika mellett más kozmetikai beavatkozáson is átesett ugyanabban az időben, és ez jelentősen megnövelte az esetleges komplikációk rizikóját. Azoknál, akik csak a hasukat műtteték meg, 3,1 százalék volt a komplikációk aránya, míg a több műtéten átesők esetében ez 6,8-10,4 százalékra nőtt. Magasabb volt a komplikációk aránya a férfiaknál, az 55 év felettieknél, illetve azoknál, akik a műtét idején túlsúllyal küzdöttek.

A hasi zsírpárnáktól mozgással és diétával lehet veszélytelenül megszabadulni. Hogyan dobjon le 5 kilót 2 hét alatt? Megmondjuk, kattintson! „Mint minden műtéti beavatkozásnak, a szépészeti eljárásoknak is lehetnek komplikációi” – mondta dr. Julian Winocour, a kutatás vezető szerzője, a nashville-i Vanderbilt Egyetem kutatója. „Azt is mindenképpen tudatosítani kell a páciensekben, hogy a has plasztikai műtétjénél a kockázat valamivel magasabb.” Ennek hátterében több tényező is állhat, például az, hogy ezek a műtétek gyakran hosszabb ideig tartanak, a testnek viszonylag nagy felületét érintik, emellett pedig a hasplasztikára jelentkezők sokszor túlsúlyosak, és a cukorbetegség is gyakoribb náluk.

A lehetséges komplikációk között találhatjuk a fertőzéseket, a véralvadási zavarokat, a vérrögképződést , a tüdőproblémákat egyaránt. Dr. Winocour szerint ezek a veszélyek nemcsak a plasztikai műtét „sikerességét” veszélyeztetik, hanem összességében a páciens egészségét. „A plasztikai sebészhez fordulóknak tisztában kell lenniük az esetleges veszélyekkel, a szakembereknek pedig rendkívül fontos, hogy ezeket elmondják a pácienseiknek” - mondta dr. Winocour.

A kutatás eredményeiről a Plastic and Reconstructive Surgery című szaklap legújabb számában számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra