A gyógygombás Varga Gábor kapta idén a Laposföld-díjat

A Szkeptikus Társaság idén is kiadta a Laposföld-díjat. Az ironikus "elismerést" ezúttal a különböző gyógygombákat és C-peptidet tartalmazó termékeiről hírhedté vált Varga Gábor kapta.

Gyakorlatilag nem léphetünk ki úgy az utcára, hogy ne lássunk az égen repülőgépek húzta fehér csíkokat. De honnan eredhet a téveszme, hogy a repülők rákkeltő mérgekkel permeteznek bennünket? Mi az igazság?

A Szkeptikus Társaság 2021-ben indította útjára a Laposföld-díjat, amivel egy nemzetközi színtéren már régóta népszerű hagyományt igyekeznek Magyarországon is meghonosítani. Nevezetesen azt, hogy a tudományos szkepticizmust, tehát a logikus érveken és megfigyeléseken alapuló kételkedést képviselő szervezetek egyfajta citromdíjat adományoznak azoknak, akiknek a munkásságát össztársadalmi szempontból, a tudományba vetett bizalom és tényeken alapuló gondolkodás tekintetében a legkárosabbnak vélik. Ilyen például Németországban az Aranydeszka-díj, Nagy-Britanniában a Rozsdás Borotva-díj vagy éppen Portugáliában a Repülő Egyszarvú-díj.

Varga Gáboré lett idén a Laposföld-díj

A díj odaítélése egy kétkörös kiválasztási folyamat alapján történt, amely során a nagyközönség jelölhetett és szavazhatott, majd végül az öt legtöbb szavazatot kapott döntős közül a Szkeptikus Társaság tagjai szavazták meg, ki legyen a díjazott. A díjátadó ceremóniára április 22-én, a Föld napján került sor.

Az idei mezőnyből Varga Gábor érdemelte ki az első helyezést. A házon belüli szavazáson a második legtöbb szavazatot Dúró Dóra kapta, de a "legjobb" öt közé bekerült még Gődény György , az "Orvosok és egészségügyi dolgozók a tisztánlátásért" csoport, illetve az origo.hu is.

A díjátadón Pintér András, a Szkeptikus Társaság elnöke kiemelte, hogy a díjjal nem az a cél, hogy bárkit is nevetség tárgyává tegyenek, hanem hogy felhívják a figyelmet arra, hányan hányféle módon verik át a média- és termékfogyasztó állampolgárokat anyagi vagy politikai haszonlesés céljából. Ezért nagyon fontos a párbeszéd, a tájékoztatás, amely egy fontos eszköz lehet az egyre terjedő áltudományokkal szembeni küzdelemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra