Megmérgezzük a földet, mondta az ENSZ-főtitkár

António Guterres szerint világ "a káosz korszakába lépett".

Az ENSZ Biztonsági Tanácsán (BT) belüli ellentétek jelentette súlyos veszélyekre hívta fel a figyelmet szerdai beszédében António Guterres ENSZ-főtitkár, aki figyelmeztetett arra is, hogy "a világ a káosz korszakába lépett". A világszervezet idei céljait ismertető beszédében elmondta: nem a mostani az első példa a BT megosztottságára, ám úgy vélte, a jelenlegi - geopolitikai viták nyomán kialakult - ellentétek az eddigi legveszélyesebbek, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a BT eredetileg "a világ első számú béketeremtője" kellene, hogy legyen.    

"A hidegháború idején jól megalapozott mechanizmusok segítettek a két szuperhatalom kapcsolatainak kezelésében. Ám a mai, többpólusú világból hiányoznak e mechanizmusok" - figyelmeztetett. Bírálta, hogy a tanács nem tudott érdemben reagálni Oroszország Ukrajna ellen indított háborújára - a BT-ben állandó tag Oroszország vétója miatt -, valamint a tagállamoknak nem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk a gázai övezeti fegyveres konfliktussal kapcsolatban sem, miután az Egyesült Államok blokkolta a tűzszüneti felhívást.    

A Gázai övezetben dúló harcokkal kapcsolatban Guterres aggodalmát fejezte ki egy esetleges izraeli szárazföldi támadás miatt az övezet déli részén lévő Rafah városa ellen.   "Egy ilyen művelet hatványozottan súlyosbítaná a már így is rémálomszerű humanitárius helyzetet, és megjósolhatatlan következményekkel járna a régióban" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a világszerte dúló konfliktusokkal - és a humanitárius szükségletek növekedésével - a segélyekre szánt összegek nem tudnak lépést tartani.    

António Guterres ENSZ
António Guterres ENSZ-főtitkár Davosban 2024. január 17-én. Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

Elmondta: a világnak változásokra van szüksége. Ezek között az ENSZ BT és a nemzetközi pénzügyi rendszer megreformálását említette, valamint nemzetközi válaszmechanizmusok kidolgozását sürgette olyan globális katasztrófák esetére, mint amilyen koronavírus-járvány volt.    

Az egyik legfontosabb idei célkitűzés az éghajlatváltozás elleni harc, melyet a "korszakunkat meghatározó kihívásnak" nevezett. Felszólította az ENSZ-tagországokat, hogy tegyenek többet a az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséért, és nyújtsanak több anyagi támogatást a legszegényebb országoknak.    

"Az emberiség olyan háborút indított, melyet nem nyerhet meg: a háborúnkat a természet ellen. Azokat a rendszereket tesszük tönkre, melyek életben tartanak minket (...): megmérgezzük a földet, a vizeket és a levegőt a szennyezéssel, megtizedeljük a biológiai sokféleséget, az ökoszisztéma összeomlását is előidézve" - fogalmazott.    

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban Guterres "megfelelő biztonsági garanciákat és etikai normákat" sürgetett, úgy vélve, hogy az informatikai tudományág a hamis hírekkel, az adatvédelemmel és az előítéletekkel kapcsolatos veszélyeket hord magában. "A mesterséges intelligencia az egész emberiségre hatással lesz, úgyhogy közös fellépésre van szükség" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!