Teljesen megtelt a Balaton

A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is - derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból.

Még népszerűbb a Balaton a nagy melegben

Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn. A 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő szervezet elnöke rámutatott: rendkívül felértékelődtek és keresettek lettek a magánszálláshelyek, így a tótól távolabbi települések is jobban részesülhetnek a turizmusból.

A Balatonnál alig maradt szabadstrand Vészesen fogyatkoznak a Balaton szabadstrandjai - erről a múlt héten számoltunk be. Mint írtuk, az idén már alig húsz olyan település maradt, ahol van ingyenes, fürdésre kialakított partszakasz. Hogy ennek mi az oka, arról a linkre kattintva olvashat bővebben.

Megtelt a Balaton a hétvégén, Balaton nyaralás turizmus utazás strand hőség
Nagyon nehéz szállást találni a Balatonnál

Tapasztalatai szerint nagyon nehéz most szállást találni a Balatonnál. Akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé - tette hozzá Hoffmann Henrik. A szakember túlzónak nevezte a nyár eleji, munkaerőhiány miatti aggodalmakat, hiszen a vendéglátóhelyek egyre magasabb színvonalon, felkészülten teljesítenek.

Hibátlan a Balaton vízminősége "A forgalomnövekedés nemcsak a hőségnek, hanem annak is köszönhető, hogy sok az izgalmas, színes program, a Balaton vízminősége pedig hibátlan, annak ellenére, hogy százezrek fürdőznek benne - jelezte a BTSZ elnöke. Úgy látja, a Balaton a strandok, közterek fejlesztései eredményeképp egyre vonzóbb. Elmondása szerint a szálláshelyek bővülésére 2020-tól lehet számítani, így a következő időszak sürgető feladata lesz a régió közlekedési, parkolási gondjainak megoldása.

Óriási forgalomról számoltak be a strandok

A keszthelyi strandok látogatottsága rekordot döntött szombaton, az átlagoshoz képest mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet - tájékoztatott a Keszthelyi Városüzemeltető Nonprofit Kft. strandüzemeltetésért felelős munkatársa. Csendes Antal elmondta: a 3500 ember befogadására alkalmas Városi Strandon szombaton teltház volt. A Helikon Strandon - amelyet többnyire a helyiek látogatnak - az átlagosnál mintegy 30 százalékkal többen fürödtek ezen a napon.

Pintér Tamás, Siófok városüzemeltető cége, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy az esőzések miatt a város két fizetős strandjának eddigi forgalma valamivel elmaradt a tavalyitól, de ezt még ellensúlyozhatja, ha augusztusban száraz, meleg marad az idő. A hétvégéken 60 százalékkal több a strandoló, mint hétköznap, főleg hőségriadó idején. A legutóbbi hétvégén csaknem megtelt a 13 500 főt befogadni képes Nagystrand, a PLÁZS - mondta el.

Könyid László - aki a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatója is egyben - úgy tapasztalta: az utóbbi egy-másfél hétben megszaporodtak az akár csupán három napon belüli foglalások, amelyek egyébként ritkák a szállodáknál.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy hőség idején megnőnek a legutolsó pillanatokban leadott foglalások az olyan szállodáknál, amelyeknek van medencéjük, vagy a közelükben strand található.

Csökkent a külföldi vendégek száma

A tavaly augusztusi foglalásokkal összehasonlítva az idén 5-10 százalékkal nőtt országszerte a medencével rendelkező vagy strandközeli szállodák kapacitásának kihasználtsága, ami plusz vendégéjszakákat és bevételt jelent. A hévízi szállodánál például közel 15 százalékkal emelkedett a foglaltság az utolsó pillanatokban érkezett vendégek jóvoltából - tette hozzá az MSZÉSZ elnöke.

A külföldi vendégek aránya valamivel csökkent, jelenleg 35 százalék. Továbbra is a német turista a legtöbb és a korábbi éveknél többen jönnek Szlovákiából, Cseh- és Lengyelországból.

A kempingek is népszerűek

Székely Ferenc, a 8 kempinget üzemeltető Balatontourist Kft. általános igazgatóhelyettese az MTI-nek azt emelte ki, hogy egyre több a környékbeli programokhoz, fesztiválokhoz kapcsolódó szállásigény.

Az idén eddig több mint 80 ezer vendég mintegy 300 ezer vendégéjszakát töltött el az egységeikben. Az augusztus 5-ig összegzett adatok szerint a vendégszám 0,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A külföldi vendégek aránya az idén 40 százalék, némileg nőtt. A legtöbben Németországból, Dániából, Hollandiából, Csehországból, Lengyelországból és Ausztriából érkeztek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!