Ezekben a városokban szálltak meg a legtöbben

A Szallas.hu-n leadott belföldi foglalások száma tavaly 34 százalékkal nőtt 2021-hez képest. A kiemelt időszakok már a járvány előtti, 2019-es szintet hozták vagy túl is szárnyalták azt - közölte a szállásfoglaló portál.

Leggyakrabban a kétéjszakás (34,6 százalék) és egyéjszakás (33,9 százalék) kikapcsolódást választották a vendégek. Ezekben a kategóriákban tapasztalható a legnagyobb változás is: előbbi esetében 41 százalékkal, utóbbinál 46 százalékkal több foglalás érkezett 2021-hez viszonyítva - közölte Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. 

belföldi turizmus
Nem csak a Balaton, Szeged is kedvelt hazai úticél. Fotó: Getty Images

Az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 11 ezer forint volt tavaly, ami 13,3 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Tovább erősödött a wellness iránti kereslet, minden harmadik foglalás wellness-szálláshelyre szólt. A vendégek harmada hotelt, negyede apartmant, ötöde vendégházat, 15 százaléka panziót választott, további 5 százalék pedig egyéb szállástípus mellett tette le a voksát. 

Ahova sokan látogatnak

A Szallas.hu statisztikái alapján a települések ranglistáját a főváros vezeti, majd Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged következik. Pécs, Gyula, Hévíz, Balatonfüred és Zalakaros sorakozik az élmezőny mögött. Éves viszonylatban a Balaton sikere töretlen, a foglalások ötöde a térségébe szólt. A belföldi turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legnépszerűbbek tavaly.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.