Koronavírus: így áll most a hazai turizmus

A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra - nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott - emlékeztetett Guller Zoltán. Hozzátette, hogy júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után. A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál - fejtette ki a turisztikai vezető.

Nyaralni mind szeretünk, egy hosszabb utazás azonban az anyagcserénkre is hatással lehet. Mit tegyünk, hogy a kellemetlen tünetek ne tegyék tönkre a kikapcsolódást? Kattintson a részletekért!

Zajlanak a felújítások

Guller Zoltán elmondta, a balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese. Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés - tette hozzá. A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg - fejtette ki Guller Zoltán. Felidézte, minden évben 114 strand kap támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik.

Biciklis városnézés Budapesten. A kép forrása: Getty Images
Biciklis városnézés Budapesten. A kép forrása: Getty Images

A helyzet hamarosan rendeződhet

Guller Zoltán kiemelte, hogy nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány az ágazatban a koronavírus-járvány után, ezért a helyzet várhatóan hamarosan rendeződni fog. Hozzátette azt is, hogy a fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények , továbbá a pápalátogatás, valamint a vadászati világkiállítás is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.