Gigantikus tűzijáték lesz augusztus 20-án

Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, és szeretnék, ha mindenki a fővárosba jönne - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Milyen alternatíva válthatja fel a jövőben a tűzijátékot? Részletek itt.

A 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet. Mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat. Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai, rendezvényszervezői és más ágazatoknak jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent - mondta el Guller Zoltán.

Idén több mint 40 ezer rakétát lőnek ki augusztus 20-án a fővárosi tűzijáték során
Idén több mint 40 ezer rakétát lőnek ki augusztus 20-án a fővárosi tűzijáték során. Fotó: Getty Images

Kitért rá, augusztus 18-tól 22-ig folyamatos rendezvényeket szerveznek Budapesten. Mint fogalmazott, augusztus 20. minden magyar ünnepe, Magyarország születésnapja, ehhez méltó ünnepsorozatot terveznek rendezni. Azt szeretnék, ha ezen a hétvégén mindenki a fővárosba jönne, a szálláshelyek megtelnének, ezzel is segítve a turizmus újraindulását. A kereskedelmi szálláshelyek előfoglaltsága már most 65 százalékkal magasabb erre az időszakra, mint az előző évben.

A nap programjait ismertetve elmondta: reggel, a tisztavatást követően a köztársasági elnök beszédét hallgathatja meg a közönség a hagyományoknak megfelelően. Reggel 9 órakor a Duna felett közel háromnegyed órás légiparádét rendeznek. A Hősök teréről a magyar történelem kiemelkedő alakjait felvonultató menet indul az Andrássy úton, a legkisebbeket pedig egész nap szabadtéri gyerekprogramokra várják. Számos ismert magyar előadó fellép majd a koncerteken, a Várkert Bazárban Magyar Ízek Utcája lesz, a Tabánban retró buli, és a hagyományok szerint megtartják a Mesterségek Ünnepét is. Hozzátette, hogy a fővárosban a szükséges mértékben lesznek csak lezárások, amik a rakpartokat és a Kossuth teret fogják érinteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!