Vannak, akik gyárilag nem tudnak veszíteni

Van olyan ismerőse, aki gyakran nyer? Valószínűleg csaló. Ráadásul ezt nem az irigység mondatja velünk, hanem a tudomány.

Egy új kutatás szerint a győztesek nagyobb eséllyel folyamodnak csaláshoz, mint a vesztesek, mert úgy érzik, hogy megérdemlik a győzelmet a többiekkel szemben.

A tanulmány mögött Amos Schurr (Ben-Gurion University) és prof. Ilana Ritov (Hebrew University of Jerusalem) áll, akik a témában négy különböző vizsgálatot is folytattak. Az első alkalmával a résztvevőknek úgy kellett játszaniuk egy játékban, hogy nem csalhattak: ennek során osztották őket két csoportba, az egyikben a győztesek, a másikban a vesztesek voltak.

Egy új tanulmány szerint az emberek frusztrálttá válnak és erőszakos videojátékokhoz menekülnek, ha elveszik tőlük a csalás vagy a lopás lehetőségét. Kattintson! Ezután kockákat kellett dobniuk úgy, hogy minden egyes kockadobáshoz adott mennyiségű pénz állt rendelkezésre. A kockavető annyi pénzt kapott, amennyit kidobott a kockával, a maradékot a csoport egy másik tagja kapta meg úgy, de nem tudta, kitől kapja a pénzt. Ezen vizsgálat során a kutatók már azt figyelték meg, hogy főként az első vizsgálat nyertesei csaltak, nagyobb számokat hazudtak annál, mint amennyit valójában dobtak.

Vannak, akik képtelenek veszíteni

A következő vizsgálat során úgy kellett kockát dobniuk a résztvevőknek, hogy visszaemlékeztek előtte egy sikerükre: egy olyanra, amikor megnyertek egy versenyt, vagy pedig egy olyanra, amikor elértek egy kitűzött célt. Itt jelentős különbségről van szó, verseny esetében versenyhelyzetről és más emberek legyőzéséről van szó, a célok elérésekor pedig nincs versenytényező. Már sejthetjük a kockadobások eredményét: azok hazudtak és diktáltak be nagyobb eredményeket, akik korábbi győzelmükre emlékeztek. Akik csak arra emlékeztek vissza, hogy elértek egy kitűzött célt, azok között jóval kevesebb volt a csalás .

A csalás tehát akkor történik meg, amikor a résztvevők között versenyhelyzet van, amely egyértelműen hierarchia kiépüléséhez vezet. Schurr ezzel kapcsolatban elmondta: sokkal nagyobb a hazugság esélye egy olyan helyzetben, ahol a siker alapja az összehasonlítás és a mások felett szerzett győzelem.

A harmadik és negyedik kísérletben a résztvevők lottóztak, illetve egy tudástesztet töltöttek ki – ezekben az esetekben a kutatók nem észleltek csalást. Schurr elmondása szerint, amikor a cél az, hogy a lehető legjobb formánkat mutassuk meg, csökken az etikátlan viselkedés esélye. Az tehát, hogy hogyan gondolkodunk a sikerről, egyértelműen befolyásolja őszinteségünket is. Ez azt is jelzi, hogy egyes emberek úgy érzik, jobban megérdemlik a sikert, mint mások, és ha nekik lehetőségük nyílik arra, hogy nyerjenek, akkor meg is fogják ragadni azt a lehetőséget.

És hogy miként lehet ezt elkerülni? Ha azt akarjuk, hogy őszintének látszódjunk (akár azok vagyunk, akár nem), a célokra fókuszáljunk és ne arra, hogy megmutassuk: jobbak vagyunk másoknál.

Forrás: Geek & Sundry

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.