Új gyógyszerhatóanyagokat fejlesztettek Szegeden

Idegsejteket védő, gyulladáscsökkentő új gyógyszerjelölt vegyületcsalád fejlesztésén dolgoztak uniós támogatással több mint négy éven át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) szakemberei - derült ki a felsőoktatási intézmény közleményéből.

Az agyi sejtek - elsősorban idegsejtek - pusztulásával járó folyamatokat az eddigi gyógyszerek és kezelések nem akadályozzák meg, ezért az olyan demenciával, illetve a mozgási funkciók leépülésével járó betegségeknek, mint az Alzheimer -, Parkinson-, Huntington-kór, amiotróf laterális szklerózis, prion betegségek, nincs oki terápiája - olvasható a közleményben.

Idegsejteket védő gyógyszerhatóanyagokat fejlesztettek Szegeden.
Idegsejteket védő gyógyszerhatóanyagokat fejlesztettek Szegeden. A fotó illusztráció. Forrás: Getty Images

Új felismerés, hogy valamennyi ilyen betegségben kialakul az agyszövet krónikus, elhúzódó gyulladása, amit a klasszikus gyulladásgátló gyógyszerek nem tudnak meggátolni. Ezért a konzorcium célkitűzése az volt, hogy egy viszonylag új receptorfehérje, a szigma-1 aktiválására alkalmas vegyületeket azonosít, valamint újakat is tervez, majd megvizsgálja ezek élettani és farmakológiai hatásait.

Egyre több a demens beteg: a szakorvos tanácsai A demencia korai felismerése kulcsfontosságú a betegség lefolyása szempontjából. A szakorvos szerint , akinek hatvan év felett memóriaproblémai vannak, mindenképpen menjen el demencia-szűrésre.

Összehangolt munka eredménye

Fizikusok, vegyészek, gyógyszerészek, biológusok, orvosok egymásra épülő, összehangolt munkájának eredményeképpen négyezer vegyületet tartalmazó saját könyvtárukból, illetve a tervezett új molekulák közül sikerült több olyan új vegyületet azonosítani, és tiszta formában előállítani, amely számos pre-klinikai kísérletben sejtvédő és gyulladásgátló hatású, valamint a vér-agy gáton át képes bejutni az agyba. A hatóanyagok egy része sejtosztódást gátló hatással bír, míg a vezérvegyület epilepsziásgörcs-gátló hatást is mutat.

A kifejlesztett gyógyszerhordozó rendszerek között találtak olyat, amely elősegítette a vezérvegyület hatékonyabb bejutását a központi idegrendszerbe. Az orron keresztül alkalmazott készítmény lehetővé teszi a fejlesztés alatt álló hatóanyag közvetlen bejuttatását az agyba a vér-agy gát megkerülésével.

A 15-20 éve egymással szoros együttműködésben hasonló kutatásokkal foglalkozó csoportok folytatni kívánják az idegrendszeri betegségek megelőzésére és kezelésére potenciálisan alkalmas gyógyszerjelölt anyagaik fejlesztését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!