Te meddig bírod szusszal?

A pulmonális artériás hipertónia (PAH) világnapot idén a Tüdőér Egylet egy triatlonversenyhez csatlakozva rendezte meg.

A szervezet célja nem csak az volt ezzel, hogy a festői Velencei-tó partjára invitálja az érintetteket, hanem az is, hogy a sportesemény résztvevőiként felhívják a figyelmet a PAH betegség és a mozgás kapcsolatára.

A Tüdőér Egylet május 16-án tartotta a PAH Világnapját a Velencei-tó partján az IRONMAN 70.3 BUDAPEST és a Tó-sport szervezésében rendezett V. Tour de Velencei-tó-2015 Crazy Triathlon keretein belül. Minden évben több mint 3000 kerékpáros vesz részt a 3 napos kerékpár-veresnyen, amelyet Magyarország egyik legnagyobb tava, a Velencei-tó körül szerveznek meg. Rengeteg program közül választhattak a profi kerékpárosok, és mindazok, akik érdeklődnek a rendezvény iránt.

Támasz, de cél is

Nagy tömegeket vonzott a pulmonalis artériás hipertonia és a sport kapcsolatáról dr. Karlócai Kristóf főorvos, az egyesület alelnöke által tartott előadás. A pulmonális hipertóniával élő emberek számára a mozgás elengedhetetlenül fontos a jó és tartható erőnlét megőrzésében. A betegségnek négy stádiuma van, és minél előrehaladottabb az érintett állapota, annál kisebb fizikai megterhelésre jelentkeznek a tünetek, melyek közül a legfontosabbak a fulladás és az eszméletvesztés, vagy az ahhoz közeli állapot.

A PAH betegséggel élő gyermekek és felnőttek állandó orvosi gondozás alatt állnak, hogy a betegségük stádiumának megfelelő terápiában részesülhessenek. Az állapotfelmérés egyik legfontosabb eszköze a 6 perces járásteszt. A Tüdőér Egylet ezekre a sajátosságokra hívta fel a figyelmet azzal, hogy egy sporteseménnyel együtt szervezte az idei világnapot.

A PAH világnapot idén egy triatlonversenyhez csatlakozva rendezték meg

"Őrült triatlon"

Különbség és hasonlóság egyaránt van a triatlonosok 30 perces úszás és futástesztje, valamint a PAH betegek 6 perces járástesztje között. Hogy pontosan milyen különbségek és hasonlóságok ezek, arra a Tüdőér Egylet tagjai is kíváncsiak voltak. A “Crazy Triathlon”-on megkapták a választ.

"A futó és úszó versenyek koncepciója megegyezett a 6 perces járásteszt koncepciójával, ugyanis 30 perc alatt a legtöbb (kilo)métert/kört kellett megtenni. A 30 perces versenyek még kellően izgalmasak mindenki számára, valamint arra is alkalmasak, hogy a versenyzők állapotát felmérjék. Minden versenyző kapott egy chipet, amellyel a tempót, a pontos időt és a távolságot tudtuk mérni. A 30 perces futás alatt mindenki "kifulladt a PH-ért" és átélhette a PH egyik fő tünetét a légszomjat" - tájékoztattak a szervezők.

Mi az a PAH?

Ahhoz, hogy mindezt megértsük, tisztában kell lennünk ennek a speciális egészségkárosodásnak az okaival és jellemzőivel. A nálunk fejlettebb egészségügyi ellátással rendelkező országokban is probléma, hogy sok PAH beteg marad felismeretlenül, így kezelés nélkül. Nemzetközi adat, hogy az első tünetektől számítva a diagnózisig általában több mint két év telik el. Az érintettek számát Magyarországon 300-500 főre becsülik. A betegek felismerésében hazánkban némi javulás észlelhető – tájékoztatott dr. Karlócai Kristóf főorvos.

A PAH betegek szervezetében a pulmonális artériás rendszer keringéssel szembeni ellenállása nő meg, aminek több oka is lehet. A leggyakoribb ezek közül, hogy az erek falának mindhárom rétege megvastagszik és így a vér elfolyására biztosított hely beszűkül. Ez a folyamat egyszerre több eret érint, tehát a jobb kamra számára – amely átlöki a vért a tüdőn – ez az ellenállás jelentős munkatöbbletet generál. A betegségnek van olyan formája is, amelyben nem az érfal megvastagodása, hanem érelzáródás okozza a gondot. Amennyiben az elzáródás szintén több, központi eret érint, ugyanúgy az ellenállás fokozódásával jelentkezik a betegség.

Az esetek kis részében hiába kap a beteg az akut embóliának megfelelő kezelést, az embólusok megmaradnak, és szervülnek az ér belsejében. A PAH ezen típusának leggyakoribb megjelenése a tüdőembólia krónikus formája. A PAH előfordulása fiatal nők körében kis mértékben gyakoribb, mint a populáció más részeiben, ennek ellenére mindkét nemben és minden életkorban jelentkezhet.

Kifulladásig

A Tüdőér Egylet rendezvénye óriási siker volt. Néhány önkéntesük, köztük a legfiatalabb Cs. Tibor Gergely 12 éves tanuló is benevezett a Crazy Triathlon-ra és 30 percen át futott „Kifulladásig a Ph-ért”, másnap pedig kerékpárral teljesítette a Velencei-tó Mini Maraton 55 km-es távot. Nem hiányozhatott a Tüdőér Egylet PH nagykövete, Szaniszló Róbert triatlonista sem a versenyzők közül. A PAH Világnapja rendezvény elérte célját: a betegség ismertetésének üzenete sok-sok sport kedvelő emberhez eljutott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.