Szunyókáljunk munka közben!

Tanulmányok bizonyítják, a munka közbeni szunyókálás kifejezetten jótékonyan hat a dolgozókra - állítja Dr. Alon Avidan, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem alvás-rendellenességekkel foglalkozó programjának egyik felelőse.

"Adatokkal is alátámasztható, hogy ha valaki szundít egyet munkavégzés közben, javul a teljesítménye" - mondta Avidan. Még a negyed órás szunyókálás is frissítő hatású, javítja a reakcióidőt és a gondolkodást.

Mindannyian rendelkezünk egy úgynevezett cirkadián ritmussal, azaz egy napi biológiai ritmussal. Ez a ritmus délután 3-4 óra körül van a mélyponton, legtöbben ilyenkor kívánnak meg egy nagy bögre kávét. Szakemberek szerint, nem jó, ha valaki ez ellen megpróbál küzdeni, főleg olyan munkakörben, ahol hosszasan kell virrasztani. Ehelyett azt javasolják, akik munkájukból adódóan, biológiai ritmusuk ellenére kénytelenek hosszasan ébren maradni, 15-20 percre vonuljanak el aludni.

"Ennél hosszabb alvás már nem tesz jót, mert abból nehéz felébredni" - fejtette ki Dr. Helen A. Emsellem alvásszakértő, majd hozzátette, nem várható, hogy mindenki rákap erre a módszerre, mivel sokan az alvást még mindig a lustasággal kapcsolják össze. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy a munka közbeni szundikálás semmiképpen sem helyettesítheti hosszú távon a nyugodt, éjszakai pihenést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!