Sikerült halottból bőrszövetet átültetni!

A holttestekből kinyert extracelluláris mátrix, azaz a sejteket összekötő proteinek és összetett vegyületek váza, amelyeken a bőrsejtek elhelyezkednek, képes égési sebeket és a bőr egyéb akut sérüléseit hatékonyan ellátni és gyógyítani. Eddig még nem sikerült élő szervezetbe átültetni.

A University of Manchester biomérnökei azt állítják: ezeket az anyagokat és a bőrmintákat holttestekből is kinyerhetnénk és átültethetnénk élő szervezetekbe. Így nem csak könnyebben gyógyulnának sérüléseink , hanem az amerikai egészségügynek a becslések szerint mintegy 25 milliárd dollárnyi megtakarítást jelenthetne.

Gondolta volna, hogy székletátültetés is létezik? A bizarr, de hatékony terápiáról ide kattintva olvashat!

Ardeshir Bayat és társai, a University of Manchester szakértői a holttestekből kinyert bőrmintákat először is antibiotikumokkal fertőtlenítették, majd ezt követően tisztítószerekkel, enzimekkel és más vegyi anyagokkal eltávolították a hámréteget a véredényekkel, idegvégződésekkel, szőrtüszőkkel és izzadtságmirigyekkel együtt. Ezzel az eljárással a bőrből csak a fehérjemátrixot hagyták meg azért, hogy a fogadó szervezet immunrendszere ne utasítsa vissza az új bőrréteget.

Dr. Bayat szerint ha hasonlattal kéne élnünk, korábban egy teljes házat kellett építenünk az alapoktól, új megoldásuk viszont annyiból egyszerűsíti az életet, hogy ők már egy kész házzal álltak elő, amelyet csak be kell bútorozni. Az üres sejtvázat a szervezet ugyanis saját hámsejtjeivel fogja benépesíteni.

Holttestekből kinyert bőrszövettel sikerülhet égési sebeket és a bőr egyéb akut sérüléseit ellátni, gyógyítani

Kísérletük során négy különböző esetet vizsgáltak meg egyező sérülések esetén (kör alakban kimetszett bőrdarabokról van szó), amelyeket négy különböző módon próbáltak gyógyítani:

- az első esetben a szervezet nem kapott bőrátültetést, saját magának kellett regenerálódnia,

- a másodikban az eltávolított bőrszövetet visszaillesztették oda, ahonnan eltávolították,

- a harmadikban egy laboratóriumi, mesterséges bőrszövettel látták el,

- a negyedikben pedig a már említett, holttestből kinyert sejtetlen bőrvázat helyezték el a sérülésen.

A szervezet leggyorsabban a bőrvázzal tudott regenerálódni, ezzel tudta a leggyorsabban az új véredényeket és erős bőrszövetet kialakítani.

Dr. Bayat azt is elmondta: egy 92 éves, húsz éve bőrfekéllyel küszködő páciensen is kipróbálták módszerüket, aminek hatására négy héten belül meggyógyult - mindez pedig izgalmas, bőrproblémáktól mentesebb jövőt jelenthet már csak azért is, mivel már a cukorbetegség vagy az elhízás is képes roncsolni a bőrt .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!