A Serratia baktériumok egyes felszíneken, például titánötvözeteken, polipropilénen, porózus üvegen és poliuretán habon biofilmet képeznek, az itt megtalálható biopolimerek erős ragasztóként működnek. A hidroxiapatit burok így az adott felszínen képződik, a gyakorlatban ezután az anyagot kiszárítják és melegítik, hogy a baktériumok elpusztuljanak. A megszáradt biofilm hússzor erősebb kötést biztosít, mint a friss, a hidroxiapatit és a felület érdesítése ezt pedig még tovább erősíti.
A jelenlegi csontimplantátumok porlasztott hidroxiapatitból készülnek, azonban ez mechanikailag nem elég szilárd. A biofilmes módszer segítségével a nehezen elérhető sarkokba és résekbe is bejuttatható a hidroxiapatit, emellett az így létrejött molekulák kisebbek, mint a szintetikus módon előállítottak, ez pedig nagyobb szilárdságot biztosít. "A baktériumokat a melegítés elpusztítja, a felületen pedig ott marad a hidroxiapatit, saját ragasztójával rögzítve, pont mint a lekozmált tej a lábas alján" - mondta el Macaskie, aki csapatával azon dolgozik, hogy a módszert a gyakorlatba is átültesse.
Forrás: Medipress hírszolgálat
