Rájöttek az univerzum egyik nagy rejtélyére

Az ELTE egykori fizikusainak részvételével, egy 9 tagú nemzetközi kutatócsoport magyarázatot talált az eddigi legfurcsább gravitációshullám-forrás eredetére, ami a fekete lyukak elliptikus ütközésére utal.

A galaxisok közepén található óriási fekete lyukak körül elliptikus pályán mozgó, lapos, korongszerű gázfelhőkben található kisebb fekete lyukak biliárdgolyókként ütköznek egymással - olvasható az ELTE közleményében. Néhány évvel ezelőttig a fő informacióforrásunk az univerzumról a fény volt, amíg 2015-ben a LIGO először detektált gravitációs hullámokat egy feketelyuk-ütközésből. A Nature című folyóiratban megjelent kutatás is ezt a technológiát használta.

Kiderült, hány éves az univerzum valójában.

A kutatásban három magyar fizikus vett részt: Bartos Imre (Floridai Egyetem, az ELTE volt hallgatója), Haiman Zoltán (Columbia Egyetem, New York, korábban az ELTE Békésy György-ösztöndíjasa) és Kocsis Bence (Oxford Egyetem, az ELTE korábbi hallgatója és adjunktusa, jelenleg is külsős témavezetője).

Úgy pattognak, akár a biliárdgolyók

De miért meglepő, ha két fekete lyuk nem körpályán kering egymás körül? - teszik fel a kérdést. Haiman Zoltán szerint ez a gravitációs hullámok alapvető természetéből fakad. A sugárzó fekete lyukak pályája viszonylag gyorsan kör alakúvá válik a gravitációs hullámok miatt, jóval az összeütközésük előtt. Korábbi kutatási eredmények azt mutatták, hogy a nem kör alakú pályák nagyon ritkák. Ez felveti a kérdést: egy amúgy is kivételes feketelyuk-ütközés miért történhetett pont egy ilyen ellipszis alakú pályán?

A lehetséges válasz olyan galaxisok központjában rejlik, aminek a közepén egy óriási, a napnál több milliószor nehezebb fekete lyuk található, és ami körül örvénylik egy lapos, korong alakú gázfelhő. Kocsis Bence szerint ebben a korongban nagyon sok kisebb fekete lyuk is található, és ezek olyan nagy sebességgel mozognak, hogy a gravitációs kölcsönhatásuk révén a fekete lyukak biliárdgolyókhoz hasonlóan pattognak egymás között. Ilyen körülmények között kör alakú kettősök nem létezhetnek, szögezi le a szakember.

Magyar kutatók részvételével jöttek rá a gravitációs hullámok és fekete lyukak egyik nagy rejtélyére.
Magyar kutatók részvételével jöttek rá a gravitációs hullámok és fekete lyukak egyik nagy rejtélyére. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

"Ilyen környezet kialakításához az óriás központi fekete lyuk jelenléte önmagában nem elegendő. ELTE-s doktoranduszokkal, Szölgyén Ákossal és Máthé Gergővel korábban azt találtuk, hogy a fekete lyukak súlyuknál fogva vastag korongba rendeződnek. De a gyakori ütközésekhez még vékonyabb struktúrára van szükség. Hiromichi Tagawával, az ELTE korábbi posztdoktori kutatójával megmutattuk, hogy azon galaxismagokban jöhetnek létre a szükséges feltételek, ahol található egy gázfelhő is. A gáz hatására ugyanis a fekete lyukak eloszlása szinte kétdimenzióssá válik, és befelé vándorolnak, majd a véletlen közeli elhaladások során, gázdisszipáció révén, a fekete lyukak szoros kettősöket formálhatnak. Ezen objektumok gyakran összetalálkoznak egy harmadik fekete lyukkal kaotikus táncot járva" - mondja Kocsis.

Mindez csak a kezdet

Az eddigi számítások azt feltételezték, hogy a fekete lyukak kölcsönhatása három dimenzióban történik, ami a legtöbb esetben igaz is, de ilyenkor többnyire körkörös kettősök keletkeznek. "Elkezdtünk azon gondolkodni, mi történne, ha a fekete lyukak egy lapos gázfelhőn belül tudnának csak mozogni, ami egy kétdimenziós környezetnek felel meg. Meglepetésünkre azt találtuk, hogy ebben az esetben a nem kör alakú pályák kialakulása drámaian megnő, akár 100-szorosára a háromdimenziós esethez képest. Ez az elmélet remekül illeszkedik a 2019-es megfigyeléshez, miszerint a GW190521 ütközés minden különleges tulajdonsága egyszerre magyarázható azzal, hogy egy lapos gázfelhőben történt a folyamat, egy távoli galaxis magjában, egy óriási fekete lyuk közelében" - részletezi Johan Samsing. A felfedezés hozzátesz a sok száz éves mechanikaproblémához is, a háromtestproblémához. Ez a folyamat is kritikus szerepet játszik abban, hogy a fekete lyukak hogyan ütköznek össze a világegyetem rejtett zugaiban.

A lapos gázfelhők elmélete az excentricitáson túl automatikusan megmagyarázza a GW190521 ütközés két másik meglepő tulajdonságát is. A nagy feketelyuk-tömeg annak az eredménye, hogy a sok kisebb fekete lyuk a gázfelhőbe zsúfolva többszörös ütközést szenved, minden ütközéssel tovább növelve a létrejövő fekete lyuk tömegét. Ezek az egymást követő ütközések a fekete lyukak forgását is felgyorsítják.

A kutatók szerint mindez csak a kezdet. "A kutatók régóta próbálják megérteni a sűrű, lapos gázfelhők tulajdonságait, de ez egy bonyolult probléma. Az eredmény nagyon függ a gázfelhők tulajdonságaitól, illetve attól is, hogy a fekete lyukak pontosan hogyan mozognak bennük. A GW190521 forráshoz hasonló feketelyuk-ütközések új módszert nyitnak a gázfelhők vizsgálatára. A kutatást tovább kell folytatni, ami további váratlan felfedezésekhez vezethet" - összegzi Haiman Zoltán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Változóan, egyes részeken erősen felhős idő várható, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.