Ragadós lehet a fogyás?

A fogyókúraversenyben részt vevő csapatokban a csapattársak jelentős mértékben befolyásolják egymás testsúlycsökkenését, ami arra utal, hogy a fogyás ragadós lehet - ez derül ki az Obesity tanulmányából.

A Miriam Kórház és a Brown Egyetem kutatói kísérletükben kimutatták, hogy a csapattársak nem ugyanannyit fogytak, de azok adták le a legtöbb kilót, akik arról számoltak be, hogy csapattársaik nagy szerepet játszottak fogyásukban.

"Tudjuk, hogy az elhízás társadalmilag ragályos lehet, de most már azt is tudjuk, hogy az internetes közösségi oldalak is jelentős szerepet játszanak a fogyásban" - állítja a kutatás vezetője, Tricia Leahey. "Kutatásunk eredményei azt mutatták, hogy a fogyás egyértelműen csoportba gyűlt a csapatokon belül, ami arra utal, hogy a csapattársak befolyásolják egymást. Ez a befolyás valószínűleg az elszámoltathatóság, a fogyással kapcsolatos elvárások, valamint a bátorítás és támogatás révén fejeződik ki."

Az adatok egy 2009-ben elvégzett 12 hetes fogyókúrás verseny eredményein alapulnak, melyet Shape Up Rhode Island címmel rendeztek meg az interneten. A résztvevők csapatokat alkottak, és a csapatok egymással versenyeztek. A fogyókúrás szekcióban 3330 túlsúlyos és elhízott személy vett részt, akik öt-tizenegy tagú csapatokat alkottak. Az eredmények alapján a fogyás eredményét egyértelműen meghatározta az, melyik csapatban versenyeztek a résztvevők.

A kezdeti testsúlyuk legalább 5 százalékát leadó személyek általában ugyanazokban a csapatokban versenyeztek, és az is jelentősebb fogyást eredményezett, ha valaki a fogyókúrás szekcióba tartó csapattársakkal volt együtt. Azokban a személyekben, akik csapattársaik nagyobb mértékű szociális befolyásáról számoltak be, 20 százalékkal nagyobb valószínűséggel értek el klinikailag jelentős (5 százaléknál nagyobb) fogyást. Ez a hatás Leahey szerint az összes többi csapattulajdonságnál erősebbnek bizonyult.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!