Berlinben találkozik az MI és Petőfi Sándor költészete

A berlini Fények fesztiváljához Petőfi Sándor költeményeit is felhasználják: a versek ihlette, mesterséges intelligencia által létrehozott animációt is bemutatnak a rendezvény keretében.

Petőfi Sándor legnépszerűbb versein és a mesterséges intelligencia adta lehetőségeken alapuló videoanimációval kapcsolódik be a berlini magyar kulturális intézet (Collegium Hungaricum Berlin - CHB) a német főváros egyik legnagyobb szabású őszi rendezvényébe, a Fények Fesztiváljába (Festival of Lights).    

A CHB évek óta használja a berlini történelmi belvárosban álló neo-bauhaus stílusú épületének homlokzatát a magyar kultúrát bemutató, közvetítő felületként, amelynek révén ezúttal Szauder Dávid legújabb alkotását tekinthetik meg a környéken sétálók.    

A médiaművész az ember és a gép szimbiózisának kérdéskörét járja körül a mesterséges intelligencia által generált animációkkal, amelyekhez Petőfi Sándor legismertebb költeményeit használta fel. Munkája így az irodalom, a képzőművészet és a technológia összjátékaként is felfogható, és nemcsak az írott és a vizuális nyelv találkozásából adódó határtalan lehetőségekbe, hanem az emberi kreativitás lehetséges jövőjébe is betekintést enged.    

A brandenburgi kapu egy korábbi fényfesztiválon. Fotó: Getty Images
A brandenburgi kapu egy korábbi fényfesztiválon. Fotó: Getty Images

A szombat este 20 órakor kezdődő program a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával a 'Petőfi200' emlékév keretében és a berlini Humboldt Egyetemmel együttműködésben valósul meg - áll az intézet közleményében.    

A Fények fesztiválja hagyományosan a berlini ősz leglátványosabb közösségi eseménye. Az idén 19. alkalommal megrendezett tíznapos fesztivál esténkénti vetítéseit 43 helyszínen tartják, a CHB közvetlen környezetében is számos világhírű építményt és épületet festenek meg fénnyel, köztük a Brandenburgi kaput és a Humboldt Egyetem főépületét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!