Ösztrogénnel a tüdővérnyomás-emelkedés ellen

A Kaliforniai Egyetem munkatársai szerint az ösztrogén női nemi hormon segíthet a visszafordítható pulmonáris hipertóniában. A ritka, de súlyos betegség az Egyesült Államokban 3 millió emberből kettőt érint, leginkább nőket.

A pulmonáris hipertónia során megemelkedik a tüdő fő verőereiben a vérnyomás, ennek következtében a jobb kamra túltengése alakul ki, mely akár szívelégtelenséghez vezethet. A betegség általában lassan alakul ki, a betegek kezelést általában csak az olyan tünetek kialakulása után igényelnek, mint a légzési ciklus rövidülése, szédülés, gyengeség. Azonban a jelenleg alkalmazott kezelési módszerek csak időlegesen hatnak, ráadásul a betegség szóban forgó formájára még kevésbé reagál, csak a tüdőátültetés jelent megoldást. Az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine legfrissebb számában Dr. Mansoureh Eghbali és munkatársai patkánykísérleteik eredményeit mutatták be: az ösztrogén gátolta az pulmonáris hipertenzió súlyosbodását, valamint a szívelégtelenség kialakulását, visszaállította a tüdő és a jobb kamra szerkezetét és funkcióját.

A kutatók súlyos pulmonáris hipertóniában szenvedő patkányokat alacsony dózisú ösztrogénnel kezeltek, ezáltal sikeresen előzték meg a szív jobb kamrai elégtelenségének kialakulását. A szív pulzustérfogata szintén javult, ezzel párhuzamosan a tüdő tömege is normalizálódott - mindössze tíznapos kezelés után. A terápia felfüggesztését követően további javulás volt tapasztalható még 12 napon keresztül, ami nagyon meglepte a kutatókat.

A kutatók tanulmányozták a jelenség sejtszintű és molekuláris hátterét is, és arra jutottak, hogy pulmonáris hipertóniában mintegy ötszörösére nő a tüdőben gyulladásos sejtek mennyisége, amit az ösztrogén-kezelés normalizál. Az ösztrogén a gyulladást meghatározó géneket szabályozza, melyek alapvető szerepet játszanak számos betegség, köztük a pulmonáris hipertónia kialakulásában is. Ugyanakkor az ösztrogén a tüdő kötőszövetes átalakulását is gátolja, valamint helyreállítja a tüdő és a jobb kamra ereinek állapotát. A további vizsgálatok megállapították, hogy az ösztrogén kedvező hatásaiért a béta-receptor felelős. A kutatási eredmények alapján a jövőben új gyógyszerek fejlesztése várható.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.