Optimistává tesz a zöldségevés?

Az egészséges növényi vegyületek, a karotinoidok legmagasabb vérszintjével rendelkező emberek általában optimistábban is gondolkodnak a jövőt illetően - állítja egy most publikált kutatás.

A kutatók már régóta elismerik, hogy összefüggés fedezhető fel a lelki és a testi egészség között. A kutatások többsége azonban a rossz pszichológiai működésre, például a depresszióra és szorongásra, valamint ezek egészségre gyakorolt hatásaira összpontosított. A Harvard Orvosi Karának kutatói most Julia Boehm vezetésével azt vizsgálták, gyakorol-e kedvező hatást az egészségre a pozitív pszichológiai működés, például az optimizmus vagy a céltudatosság. A kutatás első alkalommal mutatott ki összefüggést az optimizmus és a karotinoidok magasabb szintje között.

Azt már korábban is tudtuk, hogy az antioxidánsok magas vérszintje a jó egészség jele lehet. Az antioxidánsok segítenek megakadályozni a sejtkárosító szabadgyökök kialakulását. A karotinoidok, köztük a sárgarépában és a narancsfélékben nagy mennyiségben előforduló béta-karotin is antioxidáns.

A januári számában megjelent kutatáshoz közel ezer amerikai férfiban és nőben vizsgálták kilenc antioxidáns, köztük a karotinoidok közé tartozó béta-karotin és E-vitamin szintjét a vérben. Ezen kívül kérdőív segítségével az optimizmus szintjét is felmérték a résztvevők között.

Az eredmények azt mutatták, hogy az optimistább emberek vérében közel 13 százalékkal magasabb volt a karotinoid-koncentráció, mint a kevésbé optimista alanyokban. A kutatók úgy vélik, az eredményeket részben az magyarázza, hogy az optimistább emberek valószínűleg nagyobb mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak. Kiderült, hogy azok, akik naponta legfeljebb két adag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, jelentősen kevésbé optimisták, mint azok, akik naponta legalább három adagot esznek.

A kutatók ugyanakkor hozzátették, mivel a vizsgálat során csak egyszer mérték az alanyok antioxidáns és optimizmus szintjét, nem pedig egy bizonyos időszakon keresztül, nem egyértelmű, hogy vajon az optimizmus vezet a karotinoidok magasabb szintjéhez, vagy a több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó emberek eleve hajlamosabbak az optimizmusra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!