Nem vér fog csörgedezni az ereinkben?

Egy cukorrépában található fehérje lehetne a megoldás az egészségügyben fellépő vérhiány legjobb megoldása, állítják svéd kutatók.

A hemoglobin az a fehérje, amely a vérben az oxigént szállítja, a Lund University kutatócsoportja pedig azt állítja: az emberi és a növényi hemoglobin kifejezetten hasonló, úgyhogy jelenleg azt vizsgálják, miként tudják a növényi proteint olyan módon "átcsomagolni", hogy az emberi szövetek is el tudják fogadni. A svéd kutatók szerint mindez három éven belül megvalósulhat.

Közel száz évvel ezelőtt Karl Landsteiner Nobel-díjat kapott azért, mert felfedezte, hogy nem mindenki vére egyforma, különböző vércsoportok léteznek. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, miért is léteznek a vércsoportok. Tudjon meg többet, kattintson ! A csapatot a Plant & Cell Physiology szaklapban publikált korábbi tanulmány indította el, amelyből az derül ki, hogy a hemoglobin a növények fejlődésében is nagy szerepet játszik. A kísérletet vezető Nelida Leiva elmondása szerint a a növényi hemoglobin 50-60 százalékban egyezik az emberi vérben található hemoglobinnal, de sokkal robusztusabb annál.

Leiva szerint a csapat munkája két fő csapásirányt vetít előre: vagy a növényi hemoglobint alakítják át úgy, hogy emberekben lehessen használni, vagy a növényeket használják fel emberi hemoglobin termelésére. Az első lépés mindenképpen az, hogy a kutatók megnézzék, a növényi fehérjét mennyire fogadja el egy kísérleti állat szervezete, azt követően pedig, kedvező feltételek esetén, lehet kísérletezni az emberi szervezettel is - mindez körülbelül három évet vesz igénybe.

A vérhiányban segíthet a cukorrépa

Denis Murphy, a University of South Wales témában megkérdezett genomikai szakértője szerint a svéd tanulmány ötletes, érdekes felvetés van benne és a tudományos része sem támadható. Hozzátette: ugyan évtizedek óta tudjuk, hogy a növények hemoglobin-szerű fehérjéket termelnek, ezen kutatás bebizonyította, hogy ezek sokkal elterjedtebbek és sokkal több közük van fiziológiai folyamatokhoz , mint eddig gondoltuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!