Nem tud leszokni? Elég, ha csak kevesebbet szív!

Számtalan kutatás bizonyítja a dohányzásról való teljes leszokás előnyeit. Az egészségügyi szakemberek azonban azt is elismerik, hogy a végeleges leszokáshoz hosszú és nehéz út vezet, amit csak keveseknek sikerül megtenni.

Vicki Myers, a Tel Aviv-i Egyetem kutatója arról számolt be, hogy az orvosok naponta találkoznak olyanokkal, akik nem tudnak, vagy nem akarnak leszokni a dohányzásról. Éppen ezért Myers és munkatársai, Dr. Yariv Gerber és Uri Goldbourt professzor olyan dohányosok várható élettartamát és túlélési arányát vizsgálták, akik csökkentették az elszívott cigaretták mennyiségét.

Adataik szokatlanul hosszú, több mint 40 éves időszakot fedtek le. Bár a legnagyobb javulást (a korai halálozás 22 százalékos csökkenését) a teljesen leszokottak esetében tapasztalták, kiderült, hogy a dohányzást csökkentőkre is 15 százalékkal alacsonyabb kockázat leselkedik. Az szaklapban megjelent tanulmány szerint ez arra utal, hogy a dohányzás mérséklése hatékony kockázatcsökkentő stratégia lehet.

A kutatás során 4633 izraeli férfi adatait vizsgálták 1963-tól kezdődően, akik a kutatás elején dohányoztak. A negyvenéves utánkövetés során kimutatták, hogy a teljes halálozás kockázata nem meglepően a teljesen leszokottak esetében csökkent a legnagyobb mértékben, 22 százalékkal. Az elszívott cigaretták mennyiségét csökkentők esetében is kimutatták azonban a teljes mortalitás 15 százalékos, és a szív-érrendszeri eredetű halálozás 23 százalékos csökkenését. A kutatók ezen kívül a 80 éves kor megérésének esélyét is mérték, és kimutatták, hogy a leszokottak esetében 33 százalékkal, a dohányzást csökkentők esetében pedig 22 százalékkal nőtt annak valószínűsége, hogy elérik a 80 éves életkort.

Myers az eredmények alapján úgy véli, annak ellenére, hogy a dohányzás visszafogása sok szakember szerint ellentmondásos módszer, a dohányosoknak minden lehetséges lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy hosszú távon javítsák egészségüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk, de a gomolyokból helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar is előfordulhat a késő délutáni, esti órákig. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!