Nem hinnéd, mik élnek a fogkeféden

Egy új tanulmány szerint „kiaknázatlan biológiai sokféleség” él a fürdőszobákban, ami akár különféle, jelenleg gyógyíthatatlan betegségek kezeléséhez is hozzájárulhat.

Mikrobiológusok megállapították, hogy a zuhanyfejek és a fogkefék rendkívül változatos vírusoktól hemzsegnek, sokat közülük most mutattak ki először – írja közleményében a Northwestern Egyetem.

fogkefe, fogmosás, fogat mos
A fogkeféken is számtalan vírust találtak. Fotó: Getty Images

Nem minket céloznak meg

Bár az eredmény baljósan hangozhat, a jó hír az, hogy ezek a vírusok nem az embereket célozzák meg, hanem a baktériumokat. A kutatás során összegyűjtött mikroorganizmusok ugyanis bakteriofágok, amelyek baktériumokat fertőznek meg és szaporodnak azok belsejében. Bár a kutatók keveset tudnak róluk, a „fágok” nemrégiben figyelmet kaptak az antibiotikumoknak ellenálló bakteriális fertőzések kezelésében való lehetséges felhasználásuk miatt. A fürdőszobáinkban megbúvó, eddig ismeretlen vírussokféleség pedig kincsesbánya lehet az ilyen alkalmazások feltárásához.

Sok olyan vírust találtunk, amelyekről nagyon keveset tudunk, és sok olyat is, amelyeket még soha nem láttunk. Elképesztő, hogy mennyi kiaknázatlan biodiverzitás van körülöttünk. És még csak messzire sem kell mennünk, hogy megtaláljuk: ott van az orrunk előtt

– mondta el Erica M. Hartmann, a Northwestern munkatársa.

A mikobaktériofágok a mikobaktériumokat fertőzik, amelyek olyan betegségeket okoznak, mint a lepra, a tuberkulózis vagy a krónikus tüdőfertőzések. Hartmann úgy képzeli, hogy egy napon a kutatók a mikobaktériofágokat felhasználhatják e fertőzések és más betegségek kezelésére. Szerinte még az is elképzelhető, hogy ezeket a mikobaktériofágokat arra használjuk, hogy megtisztítsuk velük a kórokozókat a vízvezetékrendszerünkből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!