Negyvenes éveinkre lenyugszunk

Sokan félnek a harmincadik és a negyvenedik születésnapjuktól, pedig erre nincs okuk: a szakértők szerint a személyiségünk még az ötvenedik születésnapunk után is fejlődik. Ezután aztán stabillá válik, de sajnos szinte azonnal hanyatlani is kezd - tudjuk meg az új-zélandi University of Auckland friss kutatásából.

A stabilitás a személyiségfejlődés során fiatalkorban alakul ki, az ötvenes éveink elején tetőzik, majd fokozatosan csökkenni kezd – mindez minden bizonnyal a biológiai és a társadalmi nyomással egyaránt összefügg. A négyezer 20 és 80 év közötti férfi és nő bevonásával készült tanulmány során a résztvevők kétszer is kitöltötték a személyiségtesztet, két év szünettel a két alkalom között.

A teszt a személy őszinteségét és alázatát mérte, és öt fontos személyiségjegyet: az extraverziót, barátságosságot, a lelkiismeretességet, a nyitottságot . Petar Milojev és Chris Sibley, a kutatás vezetői azt vizsgálták, hogy hogyan változott az önkéntesek viszonya ezekhez a tulajdonságokhoz a két év során.

Harmincasan még neurotikusan, negyvenesen már lazábban

A legtöbb ember attitűdje stabil maradt, de a legstabilabb eredmények a középkorúak esetében mutatkoztak. Érdekes módon a legfiatalabb és a legidősebb résztvevő stabilitás-görbéje megegyezett. Úgy tűnik, az extraverzió a legstabilabb személyiségjegy: ez változott a legkevésbé az életkor előrehaladtával, míg kiderült, hogy a leginkább neurotikusok a legőszintébbek és a leglelkiismeretesebbek pedig a negyvenesek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.