Napozzon, és nem lesz trombózisa!

Jóllehet a napfényt régóta összefüggésbe hozzák a bőrrák kialakulásával, egy új svéd tanulmány szerint jelentős mértékben csökkenti a vérrögképződés kockázatát is.

"Eredményeink alapján a lebarnult nők a vérrögképződés körülbelül 30 százalékkal alacsonyabb kockázatának vannak kitéve" - nyilatkozta Pelle Lindqvist, a stockholmi Karolinska Egyetemi Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának professzora. "Ugyanakkor Svédországban decemberben, januárban és februárban, a legkevésbé napos hónapokban, a vérrögképződés kockázatának 50 százalékos emelkedését tapasztaljuk."

Lindqvist két munkatársával együtt a dél-svédországi Lund Egyetemen 40 000 svéd nő napozási szokásait vizsgálta, akiket 1990-ben közvélemény-kutatással kérdeztek ki, és többek között arról is megkérdeztek, hogy nyáron, télen, szoláriumban vagy délebbi tájakra utazva napoznak. A kutatók ezután 12 évig követték a nők orvosi állapotának alakulását, és arra a következtetésre jutottak, hogy 312-ben alakult ki trombózis, vagyis vérrög.

A vizsgálat a testmozgás, dohányzás, alkoholfogyasztás és testsúly tényezőit is figyelembe véve azt mutatta, hogy bármennyi napozás csökkenti a vérrög kialakulásának kockázatát.

A Journal of Thrombosis and Haemostasis szakfolyóirat márciusi számában közölt tanulmány csak nőket vizsgált, de Lindqvist szerint gyaníthatóan a napozás a férfiak számára is hasonló előnyökkel járhat. Lindqvist elmondta, hogy továbbra sem egyértelmű, miért játszik ilyen jelentős szerepet a D-vitamin a vérrög kialakulásának megelőzésében, és a jelen kutatás által felvetett kérdésekre a további kutatásoknak kell megadniuk a válaszokat.

A napfény jótékony hatásainak és bőrrákkeltő hatásának kiegyensúlyozása érdekében a kutató hangsúlyosan kiemelte, hogy mindenkinek kerülnie kell a napégést.

"Ennek ellenére minden nap ki kellene menni egy rövid időre, és nem igaz, hogy elegendő késő délután napozni. A nap közepén is ki kellene menni, mert ekkor termelődik a D-vitamin."

Egy tavaly év elején közzétett amerikai tanulmány azt mutatta, hogy a mértékletes napozás és az ezzel összefüggő D-vitamintermelés javítja a rákbetegek túlélési arányát, ami arra utal, hogy a napozás előnyei ellensúlyozzák a bőrrák kockázatát, különösen az északi szélességi fokokon.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!