60 felett erről árulkodhat a kézírás: sokszor ez az első figyelmeztető jel

A kézírásunk is fontos információkat árulhat el az agyunk állapotáról – jöttek rá nemrég portugál kutatók.

A kognitív hanyatlás jeleit legtöbben a feledékenységgel vagy a koncentrációs nehézségekkel azonosítják. Egy friss kutatás eredményei azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kézírásunk is fontos információkat árulhat el az agyunk állapotáról – írta cikkében a Marie Claire.

fehér inget és fekete blézert viselő fiatal nő fekete tollal aláír egy hivatalos papírt
A kézírásunk is fontos információkat árulhat el az agyunk állapotáról. Fotó: Getty Images

Mit árul el rólunk a kézírásunk?

A portugáliai Évorai Egyetem kutatói 62 és 99 év közötti résztvevők kézírását vizsgálták. A csoportban voltak kognitív károsodással élők és teljesen egészséges idősek is, így a szakemberek össze tudták hasonlítani a különböző állapotú emberek írásmintáit.

A résztvevők többféle feladatot kaptak: pontokat és vonalakat rajzoltak, valamint szövegeket másoltak. A legnagyobb különbségek azonban a diktálásos feladat során jelentek meg. Ilyenkor a hallott mondatokat kellett leírniuk, ami egyszerre igényel figyelmet, rövid távú memóriát, nyelvi feldolgozást és finommotoros koordinációt. Éppen ez a komplexitás teszi a diktálást különösen érzékeny tesztté: jól megmutatja, ha az agy különböző területei már nem működnek tökéletes összhangban.

Ilyen írás utalhat kognitív hanyatlásra

A kutatás egyik legfontosabb felfedezése az volt, hogy a kognitív hanyatlással élő résztvevők írása eltér az egészségesekétől. Az ő kézírásuk lassabb és töredezettebb volt, több apró és különálló mozdulatból állt, kevésbé volt folyamatos, és gyakrabban tűnt koordinálatlannak. Vagyis nemcsak az számít, hogy mit írunk le, hanem az is, hogy azt hogyan tesszük. Tehát egy-egy betű megformálása is árulkodhat az agy működéséről.

Önmagában még nem jelent diagnózist

Fontos hangsúlyozni, hogy a kézírás önmagában nem alkalmas a kognitív problémák diagnosztizálására. Egy lassabb vagy változó íráskép ugyanis nem feltétlenül jelent betegséget – az életkor előrehaladtával természetes változások is bekövetkezhetnek. A kutatás mégis fontos üzenetet hordoz: az agy egészsége számos hétköznapi tevékenységben tükröződik. A kézírás egy olyan, könnyen megfigyelhető jel, amely – más vizsgálatokkal együtt – segíthet a szakembereknek a kognitív hanyatlás korai felismerésében. A jövőben az ilyen, egyszerű és nem invazív módszerek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy időben felismerjük a problémákat, és minél hamarabb megkezdődhessen a megfelelő támogatás és kezelés.

Az Alzheimer-kór 16 korai jele: nem mindig a feledékenység az első tünet! Mutatjuk, mely tünetek hívhatják fel a figyelmet a problémára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!