Miért baj, ha megfogjuk a lepke szárnyát?

Gyerekként alighanem mindenki hallotta, hogy a lepkék szárnyát tilos megérinteni, mert ha letöröljük a finom port róla, elpusztulnak. Vajon tényleg igaz ez a közkeletű tézis?

Mi köze a lepkehimlőnek a lepkékhez? Részletek itt.

"A szárnyakon valójában apró fedőpikkelyek találhatóak" - írta meg az Index . A pikkelyek funkciója, hogy a szárnyakat kellően merevvé tegyék a repüléshez, illetve biztosítsák, hogy elegendő hőt tudjanak felvenni. Ezen felül színt is adnak, ezáltal mind a ragadozókkal szembeni védekezésben, mind a szaporodásban fontos szerepet töltenek be.

A lepkék szárnya igen sérülékeny
A lepkék szárnya igen sérülékeny. Fotó: iStock

Életük folyamán a rovarok fokozatosan elveszítik a pikkelyeiket, ahogy nekiütköznek különböző felületeknek a környezetükben. Innen nézve tehát egy óvatos emberi érintés még nem tűnik feltétlenül végzetesnek, ezzel együtt nem is mondható ártalmatlan dolognak. Az elvesztett pikkelyek helyén ugyanis nem nőnek újak, ha pedig túl sok kihullik egy adott területen, úgy felszínre kerül a sérülékeny membrán, jelentősen fokozva a szakadás kockázatát.

Összességében tehát tényleg nem ajánlatos megfogni a lepkéket, valamint még kevésbé szerencsés, ha befőttesüvegbe zárjuk ezeket az állatokat, mivel csapkodás közben könnyen megsérülhetnek az üveg kemény falának ütközve. Ha mindenképpen muszáj kontaktusba kerülnünk egy lepkével, mert például ki szeretnénk tenni a lakásból, akkor csukjuk össze mind a négy szárnyát, és tartsuk is úgy anélkül, hogy mozgatnánk az ujjainkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.