Megtalálták a világ legnagyobb baktériumát

A világ legnagyobb baktériumát fedezték fel egy karibi mangrovemocsárban. Míg a legtöbb baktérium mikroszkopikus méretű, ez akár szabad szemmel is látható.

A vékony fehér szálnak tűnő Thiomargarita magnifica baktérium körülbelül akkora, mint egy emberi szempilla – ez azt jelenti, hogy ötezerszer nagyobb a legtöbb ismert baktériumnál . „Messze a legnagyobb eddig ismert baktérium” – mondta Jean-Marie Volland, a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tengerbiológusa, aki a társszerzője volt a felfedezésről a Science folyóiratban megjelent tanulmánynak.

A másik szerző, Olivier Gros, a Francia Nyugat-Indiai és Guyanai Egyetem biológusa 2009-ben találta meg az első példányát ennek a baktériumnak a Guadeloupe-szigetek mocsarában, egy mangrove víz alatti leveleire tapadva. Gros akkor még nem tudta, hogy baktériumról van szó, csak a későbbi genetikai vizsgálat mutatta ki, hogy az organizmus egyetlen baktériumsejt. A Thiomargarita magnifica 0,9 centiméter hosszúságú.

baktérium, organizmus, tudományos felfedezés
Megtalálták a világ legnagyobb baktériumát. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Petra Levin, a St. Louis-i Washington Egyetem mikrobiológusa, aki nem vett részt a kutatásban „elképesztő felfedezésnek” nevezte a baktérium azonosítását. Hozzátette, ez felveti a kérdést, hogy hány ilyen óriásbaktérium élhet még a világban, és emlékeztet minket arra, hogy nem szabad alábecsülnünk a baktériumokat.

Szokatlan szerkezet

A kutatók szerint a sejtnek olyan szerkezete van, amely szokatlan a baktériumoknál. Az egyik legfontosabb különbség, hogy egy membránnal körülvett központi sejtszervecskével, vakuólummal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy egyes sejtfunkciók ebben az ellenőrzött környezetben történjenek, ahelyett, hogy az egész sejtben zajlanának. „Ez a nagy központi sejtszervecske, vakuólum segít a sejtnek abban, hogy megkerülje a fizikai korlátokat, ami a sejtek méretét illeti” – magyarázta Manuel Campos, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ biológusa, aki nem vett részt a tanulmányban.

A kutatók elmondták: még nem tudják biztosan, hogy a baktérium miért ilyen nagy. Volland elmélete szerint az alkalmazkodás lehet az oka: a nagy méret segíthet elkerülni, hogy kisebb organizmusok megegyék.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +31 °C
Minimum: +11, +20 °C

Közepesen felhős időre van kilátás, helyi zápor, zivatar kialakulhat. Élénk lesz az északi szél, 26, 31 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Vasárnap kettősfront szerű panaszokat lehet tapasztalni, de markáns front továbbra sem érkezik. A keringési és vérnyomáspanaszok mellett a fejfájás lehet a leggyakoribb, de az ingerlékenység is a nyugtalanság is jellemző tünet lehet. A hőérzet és a komfortérzet is ingadozik! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)