Megszakadhat a szív a bánatban? Meg bizony

Életveszélyes lehet a meghasadt szív? Dán kutatók szerint a partner halála utáni első évben különösen nagy a kockázata, hogy a hátramaradt társ szívritmuszavarban szintén meghal.

Az Open Heart című brit online szaklapban bemutatott tanulmány szerzői a dán országos egészségügyi regisztert felhasználva csaknem egymillió dán 1995 és 2014 között gyűjtött adatait elemezték. A vizsgált népességen belül 88 612 embernek volt kórházi diagnózisa pitvarfibrillációról , amely a szívritmuszavar leggyakoribb formája, szívinfarktushoz és szívelégtelenséghez vezethet.

A kutatók kiválasztottak egy 886 120 egészséges emberből álló kontrollcsoportot, melynek tagjai életkorban és nemben a betegek csoportját tükrözték. Az első csoportból 17 478-an élték meg partnerük halálát, a kontrollcsoportból 168 940-en. Az adatok alapján a kutatók megállapították, hogy a fibrilláció kialakulásának kockázata 41 százalékkal nagyobb azoknál az embereknél, akik elveszítették társukat. A partner halála utáni 8-14 napban a legmagasabb a rizikó. A kockázat fokozatosan csökken, majd egy évvel a haláleset után újra majdnem akkora, mint azoké az embereké, akiknek nem kellett megbirkózniuk a gyásszal .

Szívbetegséget okozhat párunk elvesztése

Szívbetegséget okozhat párunk elvesztése

A horrorfilmekben gyakori (és éppen ezért egy kicsit már elcsépelt) jelenet, amikor egy szereplőt úgy megijesztenek, hogy az holtan esik össze, esetleg a félelem és a szorongás vezet a halálához. Valóban megtörténhet ilyen? Belehalhatunk a félelembe? A legnagyobb veszély a fiatalokat fenyegeti: a hatvan év alattiaknál kétszer nagyobb a fibrilláció veszélye. Ha a partner egy hónappal a halála előtt még egészséges volt, tehát váratlanul halt meg, a szívbetegség kialakulásának kockázata 57 százalékra nő. A hozzátartozó elvesztése és a szívbetegség kialakulása közti összefüggést már korábbi tanulmányok is megállapították, a dán vizsgálat azonban először mutatott rá a fibrilláció viszonylagos gyakoriságára.

A szakértők ugyanakkor kiemelték: csak megfigyelő vizsgálatot végeztek, eredményeikből nem vonhatók le ok-okozati következtetések. Nem vizsgálták az érintettek életmódját, táplálkozási és sportolási szokásait vagy a szívbetegségek esetleges örökletes hajlamát. Elképzelhető, hogy a gyász miatti stressz vezet szívritmuszavarokhoz , hiszen a társ elvesztése a legmegterhelőbb tapasztalatok egyike. A súlyos gyász lelki betegségeket, többek között depressziót, alvászavart és étvágytalanságot, alkoholizmust is kiválthat, s mindezek szintén okozhatnak egészségi problémát.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.