Megdöbbentő hatással van az űrutazás a csontokra

Tizenhét, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) megfordult űrhajós csontjait vizsgálta egy új kutatás, hogy felmérjék az űrutazás emberi szervezetre és különösen a csontokra gyakorolt hatását a lehetséges jövőbeli hosszú űrutazások előtt.

A kutatás az űrbeli mikrogravitációs körülmények okozta csontvesztést mérte fel, és azt is vizsgálta, hogy a Földön mennyire lehet visszafordítani a folyamatot. 14 férfi és három női űrhajóst vontak be, akiknek átlagéletkora 47 év volt, és akik négy és hét hónap közötti időtartamot töltöttek az űrben (átlagosan körülbelül 5 és fél hónapot).

A Földre való visszatérés után egy évvel átlagosan 2,1 százalékkal csökkent csontsűrűséget mértek az űrhajósok sípcsontjában és 1,3 százalékkal csökkent csontszilárdságot. A 17 űrhajósból kilencen visszatérve nem tudták visszanyerni eredeti csontsűrűségüket.

űrutazás, csontsűrűség, csontok egészsége
Az űrben töltött idő nincs túl jó hatással a csontokra. Fotó: Getty Images

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője, Leigh Gabel, a Calgaryi Egyetem professzora elmondta: azt eddig is tudták, hogy az űrhajósok csontsűrűsége csökken a hosszú távú űrrepülés alatt. Kutatásuk újdonsága az volt, hogy hazatérésük után egy évig figyelték, hogy az űrhajósok csontsűrűsége visszaáll-e, és ha igen, akkor hogyan.

Hat hónap két évtizeddel egyenlő

A kutatás szerint a hat hónapos űrbeli tartózkodás alatt akkora a csontveszteség, mint idősebb embereknél két évtized alatt a Földön, és ennek a veszteségnek az űrhajósok visszatérésük után csak körülbelül a felét tudták visszanyerni egy év alatt. A csontvesztést az okozza, hogy az űrben a csontok nem hordoznak súlyt. Gabel szerint kutatásuk rámutatott, hogy az űrhivataloknak javítaniuk kell a hatást ellensúlyozó testmozgást és a táplálkozást a csontvesztés megelőzésére.

A tanulmány szerint a hosszabb űrrepülések nagyobb csontveszteséget eredményeztek, és kisebb volt a valószínűsége annak, hogy a csont utána visszanyerhető. Az űrállomáson végzett testmozgás ugyanakkor fontosnak bizonyult az izom- és csontvesztés megelőzésében. Azoknak az asztronautáknak , akik többet edzettek, mint a Földön, nagyobb valószínűséggel regenerálódott a csontja a küldetés után.

A kutatásban szereplő asztronauták az elmúlt hét évben tartózkodtak az űrállomáson. A tanulmány nem adta meg a nemzetiségüket, de az kiderült, hogy az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, a Kanadai Űrügynökség, az Európai Űrügynökség és a Japán Űrhivatal munkatársai voltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!