Magyar kutatók eredménye egy gyógyíthatatlan daganattípus megértésében

Egy eddig gyógyíthatatlan daganattípus jobb megismeréséhez vezethetnek azok a kutatások, amelyeket az ELTE Biológiai Fizikai Tanszék, az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kutatói végeztek, akik számos új, ígéretes kutatási irányt tártak fel.

Novemberben sikeresen befejeződött az a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló alapkutatási projekt, amelynek célja egy rendkívül rosszindulatú, jelenleg gyógyíthatatlan daganattípus, a mellkasi mezotelióma kialakulásának és súlyosbodásának megértése volt – írja közleményében az Országos Onkológiai Intézet.

A több mint 170 millió forintból megvalósuló program során a kutatók olyan jelzőmolekulákat azonosítottak, melyek a csomók kialakulását. Ha további kísérletek is megerősítik, utóbbi megfigyelés új daganatellenes kezelések lehetőségét is nyújtja - tett hozzá az intézet.

A támogatás eredményeként bővült a három intézmény kutatási infrastruktúrája is: az ELTE Biológiai Fizika Tanszék automatizált mikroszkópos laboratóriuma, az Országos Onkológiai Intézet kisállat-vizsgálati lehetőségei, valamint a Korányi Intézet kísérletes daganatkutatási potenciálja.

A támogatás a három intézményben összesen hét kutatói állást teremtett és hat doktorandusz kutató pályakezdését támogatta, ezen kívül hét fiatal kutató a PhD, egy résztvevő pedig az MTA doktora címet szerezte meg a pályázat segítségével.

Az ELTE kutatócsoportját Czirok András egyetemi docens, az Országos Onkológiai Intézet kutatócsoportját Tóvári József osztályvezető, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kutatócsoportját Döme Balázs osztályvezető főorvos vezette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!