Közismert tévhitek az egészségről

Életünk során számtalan, az egészségünkkel kapcsolatos állítással találkozunk a családtagjaink, barátaink révén - csakhogy jó néhánynak közülük igazából nincs is valóságalapja.

Íme, hat a tévedésink közül:

A tej jót tesz a csontoknak

Az utóbbi évtizedekben sokat hallhattunk arról, hogy a rendszeres tejfogyasztás fontos a kalcium és a D-vitamin bevitele miatt. Valójában több kutatás is bizonyította, hogy a sok tejtől nem lesznek erősebbek a csontjaink.

Az 5 másodperces szabály

Ennek a közismert mondásnak a lényege, hogy ha leejtünk valamilyen ételt a földre, de öt másodpercen belül felvesszük, nyugodtan megehetjük, mert ennyi idő alatt nem kerülnek rá baktériumok. Ez valójában nem igaz, mert a mikroorganizmusoknak milliszekundumnyi idő is elég, hogy a padlóról az ételre kerüljenek.

A csokitól pattanásosak leszünk

Létezik egy kutatás, amely cáfolta ezt az állítást. A résztvevők egyik fele egy hónapig tízszer annyi csokoládét fogyasztott, mint a másik, de a kísérlet végén nem találtak több pattanást az első csoport tagjain.

Valóban pattanásosak leszünk a csokitól?

Valóban pattanásosak leszünk a csokitól?

Napi egy alma távol tartja az orvost

Az almában sok a rost és a C-vitamin, amelyek valóban egészségesek, de napi egy alma nem sokat segít, ha valamilyen vírus vagy baktérium jut a szervezetünkbe. Például az influenzát sem kerülhetjük el így - még mindig az oltás a legbiztosabb védekezés.

A méz egészségesebb, mint a cukor

Ennek a feltételezésnek az alapja, hogy míg a méz "természetes" édesítő, addig a cukor feldolgozott élelmiszer. Valójában a méz ugyanúgy hizlal, és ugyanolyan sok benne a kalória, ha túlzásba visszük, tehát ugyanolyan egészségtelen is lehet.

Nem szabad fagyit enni, ha meg vagyunk fázva

Nem kell aggódnunk amiatt, hogy így csak rosszabbul leszünk, mert nem igaz. Épp ellenkezőleg: a hideg tejes édesség segíthet enyhíteni a torokfájást, és ha képtelenek vagyunk enni, mert alig tudunk nyelni, legalább némi energiát is nyerünk belőle.

Gyulladt torok, égető érzés nyeléskor. Ilyenkor ne igyunk hideg italokat, mondja a jó barát, inkább egy forró teát javasol. Mások viszont azt ajánlják: együnk inkább fagylaltot. Kinek van igaza?

Forrás: businessinsider.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!