Kiderült, miért bámuljuk a telefonunkat társaságban

Személyiségjegyektől is függhet, hogy ki hajlamosabb inkább a telefonjával foglalkozni akkor is, amikor barátai vagy párja társaságában van. A viselkedés egyre általánosabb, de legyőzhető.

A jelenséget mindannyian ismerjük: éttermi asztalnál ül egy pár, és egyikük egyfolytában a telefonját nyomogatja, közben pedig gyakorlatilag ügyet sem vet a másikra. Ugyanez előfordulhat értekezleten is, ahol egyesek azt hiszik, senki nem veszi észre, ha az asztal alatt időnként (folyton) ellenőrzik a bejövő üzeneteiket. A telefonfüggőség annyira közkeletű, hogy külön neve is van: az angol phone (telefon) és a snubbing (figyelmen kívül hagyni) szavak összevonásával képzett phubbing (ejtsd: fabing) utal erre. Az okostelefonok valóban megkönnyítik, hogy egyszerre több feladatot is hatékonyan végezzünk (multitasking), de bizonyos esetekben használatuk már-már kényszeresnek mondható. Ez vezethet a phubbing kialakulásához, olvasható az amerikai Georgia Egyetem tanulmányában .

A telefonfüggőség egyre több embert érint.
A telefonfüggőség egyre több embert érint. Fotó: Getty Images

Ezek a személyiségtípusok hajlamosak rá

Akármennyire is széles körben elterjedt jelenség, attól még nem mindenki számára elfogadott, és súlyos következményei lehetnek az érintett emberi kapcsolatokra. A személyiségünktől is függhet, hogy toleráljuk-e a phubbingot, vagy udvariatlanságnak tartjuk. A tanulmány készítői összefüggést találtak a depresszió és a szociális szorongás között: a depressziós személyek nagyobb valószínűséggel hagyják figyelmen kívül jelen lévő barátaikat. A szociális szorongással jellemezhető egyének, akik egyébként is testhezállóbbnak érzik az online kapcsolattartást, mint a személyest, szintén gyakrabban mutatják a phubbing viselkedést. Az olyan személyiségjegyek is hajlamosítanak erre, mint az érzelmi kiegyensúlyozatlanság.

A mobiltelefon így teszi tönkre a gerincet - részletek itt .

A phubbing kialakulása rávilágít arra, hogy a modern technológia milyen mértékben képes befolyásolni az emberi kapcsolatainkat, és milyen gyorsan elfogadjuk, sőt, magunkévá tesszük ezt az újfajta viselkedést. Lényegében bármilyen kapcsolat esetén megjelenhet, pároknál, szülők és gyerekeik között, munkatársak körében.

Ők viszont udvariatlanságnak tartják

Az is érdekes, hogy kik nem szoktak "phubbingolni": azoknál figyelhető meg lényegesen ritkábban, hogy embertársaik helyett inkább a telefonjukat bámulják, akikre társas interakcióikban az együttműködő, udvarias, barátságos magatartás jellemző. Ők eleve fokozottan figyelnek a társas harmónia fenntartására a kapcsolatot romboló magatartás kerülésével - olvasható a kutatásban. Az ilyen emberek személyes beszélgetéseik során udvariatlanságnak tartják a mobiltelefon előnyben részesítését a partnerrel szemben.

Érdekes adalék, hogy a phubbing gyakrabban fordul elő olyankor, ha háromnál többen vannak jelen. A szakemberek szerint a csoportdinamika befolyásolhatja a phubbing viselkedés megjelenését a munkahelyi környezetben - jóllehet sokan ott is modortalanságnak tartják a telefon állandó nyomkodását, ironikus módon maguk is ezt teszik. Vélhetően úgy gondolják, hogy nagyobb létszám esetén az értekezletet vezető nem veszi észre, ha valaki phubbingol.

A phubbing kiiktatására a legjobb módszernek azt ajánlják a Georgia Egyetem kutatói, ha lenémítjuk vagy kikapcsoljuk a telefonunkat. Ezzel a másik személy, az adott helyzet iránti tiszteletünket fejezzük ki, és figyelmünket teljes mértékben rá irányíthatjuk. A COVID-járvány miatti karantén idején sokaknál kialakult a túlzott telefonfüggőség, hiszen az életük jó része átterelődött online csatornákra. Az a nagy kérdés a kutatók szerint, hogy a társadalmi távolságtartás feloldásával ők vissza tudnak-e térni a hagyományos személyes kapcsolattartásra, vagy számukra továbbra is a phubbing lesz az uralkodó viselkedésforma.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.