Kiderült, miért jár együtt hanyatlással az öregedés

Az időskorral bekövetkező hanyatlás lehetséges magyarázatát adta meg egy új kutatás. A tudósok „katasztrofális” változást fedeztek fel a vérsejtek összetételében, eredményeik azonban az öregedési folyamatot lassító új terápiák lehetőségét vetítik előre.

A Wellcome-MRC Cambridge-i Őssejtintézet tudósaival együttműködve Peter Campbell és kollégái vérsejteket vizsgáltak minden korosztályban, a csecsemőkortól hetven-nyolcvan éves emberekig. Az elemzés során felfedeztek egy olyan folyamatot, amely idősebb korban „katasztrofális” változást idéz elő a vér összetételében, ennek következében megnő a vérrák és a vérszegénység kockázata, valamint romlik a fehérvérsejtek hatékonysága a fertőzések elleni küzdelemben.

A tudósok szerint hasonló változások az egész szervezetben lezajlanak a bőrtől az agyig, és ez lehet az oka annak, hogy míg az emberek gyakran évtizedekig egészségesen öregednek, hetvenéves koruk után gyorsabb hanyatlás következik be. A kutatás végső célja egyébként az öregedési folyamat lelassítása lehet – jegyezte meg Peter Campbell, a tanulmány egyik vezető szerzője, aki egyben a cambridge-i Sanger Intézet programvezetője.

öregedés
Hamarosan akár olyan új terápiák is elérhetővé válhatnak, amelyek képesek lelassítani az öregedési folyamatot. Fotó: Getty Images

65 év felett drámai a változás

Az öregedés egy igen összetett folyamat. A tudósok eddig arra következtettek, hogy a sejtekben fokozatosan felhalmozódó mutációk rontják a szervezet megfelelő működését. A legújabb kutatás szerint azonban ez az elgondolás téves vagy hiányos, és a hanyatlásért inkább az időskorban dominánssá váló „önző” sejteket teszik felelőssé.

Campbellék megállapítása szerint a 65 év alatti felnőttek csontvelőjében a vörös- és fehérvérsejtek széles skáláját a 20-200 ezer különböző típusú őssejtből álló változatos populáció termeli. A 65 éven felülieknél azonban merőben más a helyzet: vérsejtjeik körülbelül fele mindössze 10 vagy 20 különböző őssejtből származik, drámaian csökkentve a páciens vérsejtjeinek sokféleségét, ami kihat az egészségi állapotára.

A mutációk okolhatók mindezért?

A Nature tudományos folyóirat friss számában publikált tanulmány szerint a vér előállításában részt vevő őssejtek idővel mutációkat gyűjtenek, de ezek többsége ártalmatlan. Ám ha a ritka „vezető” mutációk az őssejteket gyorsabb növekedésre késztetik, gyakran rosszabb minőségű vérsejteket termelnek. A harminc-negyven éves embereknél ez még nem okoz problémát, de hetvenéves kor felett ezek a gyorsan növekvő sejtek kezdik uralni a vérsejttermelést.

Campbell szerint a hetvenéves kor után beütő exponenciális növekedés magyarázza a hirtelen változást, pontosabban azt, hogy miért válik törékenyebbé az ember. A gyorsabban növekvő vérőssejtek összefüggésbe hozhatók a vérrákkal és a vérszegénységgel , és azzal is, hogy az ember kevésbé tud ellenállni a fertőzéseknek vagy viseli rosszabbul a kemoterápiát.

A szakértők szerint egyébként más szervekre is kiterjeszthető az elméletük. Ezért most ugyanezt a folyamatot akarják megtalálni a bőrben is, hogy megértsék, miért vezet az öregedés ráncosodáshoz, és miért gyógyulnak lassabban a sebek idősebb korban.
Ha megvágjuk magunkat, égési sérülést, horzsolást vagy más sebet szerzünk, hosszú és összetett gyógyulási folyamat veszi kezdetét. Az azonban komoly bajt jelezhet, ha nem gyógyul a seb .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!