A hagyományos génterápia extra gének beiktatásával dolgozik, amelyek szekvenciája eltér az egyén saját génverziójától. Ha ilyen extra géneket találnak a mintában, akkor bizonyítottnak veszik, hogy a sportoló genetikai doppingot követett el.
Elizabeth Parrish, az öregedésellenes terápiákon dolgozó BioViva cég vezetője azt állítja, hogy alávetette magát egy olyan kísérleti génterápiának , amely gátolja az izomszövet leépülését. Más szóval, az izmok erősek maradnak akkor is, ha valaki nem végez edzéseket, illetve gyorsabban növekednek a tréning hatására. Azt is elmondta, hogy sportolóktól is gyakran kap hívásokat, akik elszánták magukat a génkezelésre.
A géndopping elleni új tesztet Anna Baoutina, az ausztrál mérésügyi intézet molekuláris biológusa fejlesztette ki. Ezzel olyan extra géneket keres, amelyek az EPO hormon termeléséért felelősek. Az EPO ugyanis a vörösvértestek előállítását serkenti, s ez nagy előny a sportolók számára, hiszen nagyot javíthatnak az izmaik oxigénellátásán.
A NOB döntése talán megnyugtatóan hangzik, de jelenleg igen messze vannak tőle az ellenőrző szervezetek, hogy minden doppingolót, különösen géndoppingolót elkapjanak. Ha az EPO-termelését serkentő géneket közvetlenül az izomba juttatják, akkor a vérben ezek nem jelennének meg, azaz csak úgy lehetne kimutatni a csalást, ha egy darab eltávolított izomszövetet vizsgálnak, ami nyilvánvalóan képtelenség.
Még ennél is nehezebben lehet majd követni a génolló technológiákkal elkövetett géndoppingot. Az úgynevezett CRISPR technika lehetővé teszi, hogy ne idegen géneket juttassanak a szervezetbe, hanem a DNS finom megváltoztatásával tegyék hatékonyabbá a szervezetet. A CRISPR-el anélkül lehet megváltoztatni a géneket, hogy a legkisebb mértékben is megváltoztatták volna a DNS-szekvenciákat, elég az epigenom néven ismert kémiai címkéken változtatni. Az epigenom szerkesztése a betegségek kezelésére még a géneditálásnál is hatásosabb lehet. És ha az epigenom szerkesztés teret nyer a gyógyászatban, biztosra vehető, hogy meg fog jelenni a sportban, pontosabban a doppingolásban is.
A New Scientist szerint okkal tételezhető fel, hogy a jelenlegi antidopping rendszer képtelen kiszűrni a csalások többségét. Egy névtelen kutatás 2011-ben arra jutott, hogy a sportolók több mint harmada használ tiltott teljesítményfokozókat, miközben a tesztek csak kevesebb mint 2 százalékukat képesek elcsípni. A géndopping és az epigenom dopping felderítése még ennél is sokkal halványabb eredményeket hozhat.
Lehet, hogy végül nem marad más, mint beletörődni a megváltoztathatatlanba: az egyre fejlettebb doppingot nem lehet távol tartani a sporttól. Csakhogy sokak szerint ez egy erkölcsileg igen erősen kifogásolható álláspont. Nem lehet ugyanis a dopping elfogadásával arra kényszeríteni a sportolókat, hogy tegyék ki magukat a teljesítményfokozók egészségügyi kockázatainak.
A valóság azonban az, hogy bizonyos fajta doppingszereket (például a koffeint) legálisan is lehet használni. Másrészt a 2011-es felmérés szerint sok sportoló úgy gondolja, hogy az eredmények elérésére nincs más lehetőségük, mint a szerekhez nyúlni, mert ha ők nem, akkor más megteszi. Továbbá sokan hiszik, s megtalálhatók köztük a terület szakértői is, hogy a genetikai dopping megfelelő orvosi felügyelet mellett csökkenti és nem növeli a sportolókra leselkedő veszélyeket. Sőt bizonyos fajta genetikai doppingtól a sportolók egészségesebbek lesznek.
A dopping és különösen a genetikai dopping engedélyezése nem befolyásolná a sportversenyek igazságosságát, mert egyes csapatok (és olimpiáról lévén szó, egyes nemzetek csapatai) sokkal több pénzt és erőforrást tudnak befektetni a teljesítményfokozásba, s ebben az is benne van, hogy néhány versenyző genetikai kiegészítést kapott a képességei javítására.
Korábban elválasztották a férfi és női versenyeket, vagy éppen súlycsoportokat hoztak létre a genetikai különbségek ellensúlyozására. Csakhogy már ma is tudjuk, hogy több mint 200 génvariáns kapcsolódik a kiemelkedő sportteljesítményekhez, s ez a szám csak növekedni fog.
Feltehetjük a kérdést, hogy vajon mi a tisztességtelenebb, úgy fokozni a vörösvértestek számát, hogy a versenyzők méregdrága magassági sátrakban alszanak, vagy EPO géndoppingot kapnak? A sportetikával foglalkozó oxfordi szakértő, Julian Savulescu azt állítja, hogy a maximális maximális megengedhető vörösvérsejtszámon alapuló biztonság tisztességesebb volna, és hagyná, hogy a sportolók növeljék vörösvérsejtszámukat bármilyen biztonságos módon, ideértve az intravénás EPO-hormont. A genetikai dopping bizonyos formái a sportolóknak emberfeletti képességeket adhatnának, de elég volna ezeket tiltani a teljes tilalom helyett.
Végül pedig akár tetszik, akár nem, a genetikai dopping és epigenome dopping már itt vannak a nyakunkon. A sport autoritások nem lesznek képesek megállítani őket, bármit is állítsanak. Sokkal jobb lenne mindenkinek, ha a tiltást felváltaná az elfogadás – állítja Michael Le Page, a New Scientist szerzője.
Forrás: newscientist.com
