Jobb problémamegoldó, aki kávézik

A kávé fogyasztása segít a feladatokra koncentrálni, és javítja a problémamegoldó képességünket is. Kreatívabbak azonban nem leszünk tőle.

A kávét rendszeresen fogyasztók jól tudják, hogy egy csésze fekete a legfáradtabb reggeleken is képes talpra állítani az embert. Élénkítő hatása miatt a koromfekete ital világszerte az egyik legnépszerűbb serkentő, egy friss kutatás pedig most annak járt utána, hogy a kreativitásunkra és a problémamegoldó képességünkre milyen hatással van a fogyasztása. Mint kiderült, az alkotói válságban szenvedő művészeken nem feltétlenül segít a kávé, a problémáinkat azonban hatékonyabban oldhatjuk meg a segítségével.

A túl sok koffein mellékhatásai A kávé és a tea nagyon egészséges, persze, mértékkel fogyasztva - a bennük található koffeintől jobb lesz a kedvünk, élénkíti az anyagcserénket, fizikai és szellemi teljesítményünket. Ugyanakkor ha túlzásba visszük, akkor káros következményei lehetnek. Kattintson a részletekért!

A kreativitás helyett a problémamegoldást segíti

A kutatásban részt vevő 80 embert három csoportra osztották. Az első csoport 200 milligramm koffeintablettát kapott, a második ugyanilyen erősségű kávét fogyasztott, míg a harmadik csoportnak placebó tablettát kellett szednie. Ezután a tesztelték a problémamegoldó és kreatív képességeiket, a hangulatukat, illetve azt, hogy mennyire tudnak koncentrálni egy feladatra. Az eredmények szerint a koffeint fogyasztók sokkal jobban teljesítettek a koncentrációt igénylő feladatokban, a kreatív folyamatokra azonban nem volt érezhető hatása.

Nem leszünk kreatívabbak, ha kávét iszunk. Fotó: Getty Images
Nem leszünk kreatívabbak, ha kávét iszunk. Fotó: Getty Images

"A nyugati kultúrákban a koffeinfogyasztást rendszerint a kreatív foglalkozásokhoz és életmódhoz társítják, elég csak a kávézó írókra vagy az energiaitalokat fogyasztó programozókra gondolni" - hívta fel a figyelmet a tanulmány szerzője, Darya Zabelina, az Arkansas Egyetem pszichológia professzora. Úgy tűnik azonban, hogy a kreativitást ők sem ebből nyerik, bár tény, hogy negatív hatással sincs ezekre a folyamatokra. A professzor szerint, aki a munkája közben szeret kávézni, annak ezután sem érdemes felhagynia a szenvedélyével - függetlenül attól, hogy kreatív munkát végez, vagy sem.

Forrás: Metro

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.