Így viselkednek a férfiak a magas sarkút viselő nőkkel

Egy új kutatás szerint a tűsarkú cipő olyan módon is hatással van a férfiakra, amire nem is gondoltunk volna.

A tűsarkú cipőket mindig is a nőiesség egyik szimbólumának, a szexuális vonzerő egyik eszközének tartották, mely hosszabbnak mutatja a női lábat és kecsesebbé teheti a viselőjét.

Az Archives of Sexual Behavior című szaklapban publikált tanulmány szerint a férfiak jobban odafigyelnek a magas sarkút viselő nőkre és szívesebben segítenek is nekik, mint azoknak a hölgyeknek, akiken lapos sarkú cipő van.

Nicholas Guéguen, az Université de Bretagne-Sud kutatója szerint korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy egy nő megjelenése (például a testalkata vagy az öltözéke) befolyásolja, hogy miként viselkednek vele a férfiak. Ez azonban az első olyan kutatás, mely a cipősarok magasságával és a férfiak reakcióival foglalkozik.

A vörös szín az egyik legmeghatározóbb az életünkben, rengeteg szokás és babona kapcsolódik hozzá, figyelemfelkeltő és hangsúlyos. A piros ráadásul erős kapcsolatban áll a szexualitással - a nők például riválisnak tekintik azokat a társaikat, akik ezt a színt viselik. A folytatásért kattintson ! A kutatás során négy kísérletet is elvégeztek. Minden kísérletben figyelték a férfiak válaszait abban az esetben, ha a nőn lapos sarkú, illetve amikor magas sarkú volt. Az elsőben 90 férfi vett részt, és azt vizsgálták, hogyan reagálnak egy 19 éves lány kérésére, hogy töltsenek ki egy kérdőívet a nemi egyenlőségről. A másodikban 180 férfi és 180 nő vett részt, akiket négy nő (tűsarkúban, illetve balerinacipőben) kért meg arra, hogy töltsenek ki egy kérdőívet az étkezési szokásaikról.

A férfiak jobban odafigyelnek a magas sarkút viselő nőkre

A harmadik kísérletben azt nézték, mennyire segítőkészek egy nővel, aki elejti az utcán a kesztyűjét, ha lapos sarkút vagy ha magas sarkút visel. Összesen 180 férfi és 180 nő vett részt a vizsgálatban. Az utolsó vizsgálatban, egy bárban, 36 fiatalember viselkedését tanulmányozták tűsarkút, illetve lapos sarkú cipőt viselő nőkkel szemben.

Úgy találták, a magas sarkú cipőt viselő nők vonzóbbak a férfiak számára, szívesebben segítenek nekik, a bárbeli kísérletből pedig kiderült, hogy gyorsabban szólítják meg a tűsarkút viselő nőket. A kísérletben részt vevő nők segítőkészségére nem volt hatással az, hogy a kérdezőn lapos vagy magas sarkú cipő volt.

"A férfiakra különlegesen erős hatással van az, hogy egy nőn milyen magas sarkú cipő van" - mondta a kutatás eredményeiről Guéguen. "Ennek valószínűleg a médiában szereplő nőkép áll a hátterében. A tűsarkút viselő nőket szexisebbnek tartjuk, és ezért a férfiak gyakran túlbecsülik a magas sarkút viselő nők szexuális vágyait , félreértelmezhetik az általuk küldött jeleket. Ezért aztán ők is készségesebbek, segítőkészebbek velük" - magyarázta Guéguen.

A szakember szerint a másik lehetséges magyarázat a férfiak viselkedésére, hogy a magas sarkút viselő nők járása megváltozik, emiatt vonzóbbá válnak a férfiak szemében. Bár ezek szerint a magas sarkú viselése igen előnyös a nők számára, más vizsgálatok kimutatták, hogy ezek a cipők nagyon egészségtelenek, és rendkívül káros hatással vannak a nők lábára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.