Ide menekülhetünk katasztrófa esetén

Hova meneküljünk, ha közeledik a világvége? Erre a kérdésre kereste a választ egy tudományos érdekességekkel foglalkozó magazin.

Az emberiség az elmúlt évtizedekben túlélt már egy globális pénzügyi válságot és szerencsésen magunk mögött hagytuk a 2012-es maja apokalipszist is - most, 2019-ben azonban egy újabb kihívással kell szembenéznünk. A szakemberek szerint, ha nem teszünk valamit rövid időn belül, a globális klímakatasztrófa elkerülhetetlenné válik.

Az iflscience.com olyan országokat és városokat vett számba, ahol a biztonságnak, stabilitásnak és jólétnek hála még egy katasztrófát is könnyebben átvészelnének az emberek. Lássuk, hova menekülhetünk, ha közeledik a világvége.

Hova menekülhetünk, ha közeledik a világvége
Hova menekülhetünk, ha közeledik a világvége? Fotó: iStock

Izland

Izland messze a legelszigeteltebb ország Európában, amely több száz kilométerre fekszik bármely más szárazföldtől, így a potenciális betolakodóknak is nehezebb megközelíteniük. A szigeten található számos aktív vulkánnak köszönhetően az ország a fűtést, a meleg vizet és a villamos energiát is képes geotermikus energiából biztosítani. Mivel pedig egy szigetről beszélünk, az élelmiszerellátás is biztosítható a halászatnak köszönhetően. Ha tehát hosszabb időre a szigetre kényszerülnénk, az már szinte biztos, hogy nem maradnánk élelem és meleg nélkül.

Elképesztő ütemben melegszik a Föld - korábbi cikkünkért kattintson !

Azt is jó tudni, hogy a 2008-as gazdasági világválság idején az ország pénzügyi rendszere súlyos összeomláson ment keresztül, az izlandiak viszont jól kezelték a helyzetet és tanultak belőle. Megkeresték az okokat, börtönbe zárták a felelősöket, így most jobban működik az ország pénzügyi rendszere, mint a válság előtt. Az ország és a polgárok tehát elég rugalmasak és talpraesettek ahhoz, hogy megfelelően kezeljenek egy természeti katasztrófát is.

Tristan da Cunha

Tristan da Cunha egy vulkanikus szigetcsoport, illetve annak főszigete a Atlanti-óceán déli részén, 2816 kilométerre Dél-Afrikától és 3360 kilométerre Dél-Amerikától. Tristan da Cunha a világ legtávolabbi lakott szigete, melynek lakossága mindössze 300 fő - tehát jó eséllyel van még hely új lakosok számára is.

Guam

Guam a Mariana-szigetek legnagyobb, legnépesebb és legdélibb fekvésű szigete Hawaiitól 5300 kilométerre a Csendes-óceánban. A sziget valójában az Amerikai Egyesült Államok külbirtoka, amely egy fontos katonai támaszpont az USA hadereje számára. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a sziget egyharmada az amerikai légierő és tengerészet állomáshelye. És pontosan ez az, ami hasznos lehet számunkra, ha közeledik a világvége: még ha ki is törne a 3. világháború, ezen a szigeten relatív biztonságban lehetünk.

Mindezek mellett azért azzal sem árt tisztában lenni, hogy az ország gazdasága nem túl virágzó. Legfőbb bevételét a turizmusból és az amerikai kormánytól nyeri.

Csiangmaj

Csiangmaj egy idilli város Észak-Thaiföldön, az egyik legnagyobb érv mellette pedig, hogy itt telepedett le a híres svájci befektető, Marc Faber is. Faber a többi között arról ismert, hogy rendkívül pesszimista meglátásai vannak a világ állapotával és jövőjével kapcsolatban - rendszeresen szokott például arról értekezni, hogy egy globális háború esetén hova érdemes menekülni. Nem hibázhatunk tehát nagyot, ha a példáját követve Csiangmajt szemeljük ki magunknak.

Azt sem árt tudni, hogy míg Délkelet-Ázsia nem feltétlenül a legstabilabb régió, addig Csiangmajon évtizedek óta a béke és stabilitás uralkodik, tehát ebből a szempontból is jó választás lehet.

Denver

Denver az Amerikai Egyesült Államok Colorado tagállamának fővárosa, a Közép-nyugati régió egyik jelentős gazdasági központja. A város egyik pozitívuma, hogy jelentős palaolaj-tartalékokkal rendelkezik, így üzemanyagból egy jó ideig biztosan nem lesz hiány.

Háború esetén pedig Denver az egyik legkönnyebben megvédhető város az USA-ban: 1500 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el és hegyekkel van körbevéve. Ez az elhelyezkedés pedig még a globális felmelegedés esetén is jól jön: a klímaváltozás ugyanis kifejezetten segítene Denver mezőgazdasági területeinek.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Keleten csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati, északi tájakat ismét vastagabb felhők érik el, és északnyugaton néhol kisebb eső, zápor már előfordulhat. A délnyugati szél néhol megélénkül, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon ismét északnyugatira vált a szél, ezzel együtt erősödni kezd.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.