Házasodni egészséges

A nős férfiak és férjes asszonyok egészségesebbek, mint egyedülálló, elvált, vagy özvegy társaik, ám a különbség egyre kisebb, derült ki a Journal of Health and Social Behavior szeptemberi számából.

A Michigani Állami Egyetem kutatói Hui Liu szociológus adjunktus vezetésével megállapították, hogy a mai agglegények egészségesebbek, mint a harminc évvel ezelőttiek, ennek következtében ma már kisebb a különbség a házas és egyedülálló férfiak egészségi állapota közt, mint néhány évtizeddel korábban. A kutatók kétféleképp magyarázzák, hogy miért egészségesebbek a házas emberek. Egyrészt a házasságban élők több társadalmi és anyagi támogatáshoz jutnak, másrészt a válás, illetve a megözvegyülés kifejezetten ártalmas az egészségre. "A házasságban élők általában egészségesebbek, boldogabbak és gazdagabbak, és ez különösen igaz a férfiakra" - mondta el Scott Wetzler, a New York-i Montefiore Egészségügyi Központ pszichiátere.

Mivel azonban a házasulási szokások nagy mértékben változtak az elmúlt évtizedekben - egyre többen nem, vagy sokkal később kötnek házasságot -, Liuék kíváncsiak voltak, hogy a változó trendek milyen hatással vannak az emberek egészségére. A folyamatok elemzéséhez Liu és munkatársa, Debra Umberson a Nemzeti Egészségügyi Felmérés adatait használták fel. 32 év több mint egymillió 25-80 év közötti amerikaira vonatkozó egészségügyi információit vizsgálták át. A válaszadók saját maguk nyilatkoztak egészségi állapotukról.

A kutatók kiderítették, hogy az egyedülállók egészségi állapota jelentősen javult az évek folyamán. A férjes asszonyok egészsége szintén jobb lett, tehát a férjezettek és az egyedülálló nők közti különbség nem változott. Az agglegények azonban behoztak valamennyit a nős férfiakkal szembeni hátrányukból. Ennek valószínűleg az az oka, hogy ma már az egyedülálló férfiak is élvezhetik a szociális támogatásokat, nem kell hozzá feltétlenül feleség. Az elemzés szerint az összes fekete amerikai egészségi állapota javult, az özvegyeket kivéve. A megözvegyültek és az elváltak egészsége azonban összességében rosszabbodott.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.