Hat éven belül feltámasztják a mamutokat

Hat éven belül megszülethet az első elefánt-mamut hibrid, ha sikerrel jár egy amerikai genetikai vállalat 15 millió dolláros (4,4 milliárd forintos) projektje.

Egy tudóscsoport előrejelzése szerint legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban.

A tudósok valójában egy elefánt-mamut hibridet terveznek létrehozni. A fantasztikus vállalkozásnak az adott lökést, hogy a Colossal biotudományi és genetikai vállalat 15 millió dollárt invesztált a kutatásba. A Colossal két társalapítója, a tech- és szoftvervállalkozó Ben Lamm és George Church, a Harvard orvosi karának genetikaprofesszora, a génszerkesztés egyik úttörője - írta meg a The Guardian .

A tízezer éve kihalt gyapjas mamutokra hasonlító hibrideket hoznának létre tudósok
A tízezer éve kihalt gyapjas mamutokra hasonlító hibrideket hoznának létre tudósok. Fotó: Getty Images

A mamut 10 ezer évvel ezelőtt halt ki. A szakembereket már több mint egy évtizede foglalkoztatja a gondolat, hogy ismét megteremtsék az állatot, és visszatelepítsék a természetbe. A tudósok most elsőként laboratóriumban mamut-DNS-t hordozó embriókat hoznak létre.

A projektben a kihaláshoz közel álló ázsiai elefántok bőrsejtjeit használják fel, és programozzák át olyan sokoldalúbb őssejtekké, amelyek mamut-DNS-t hordoznak. A mamutok szőrzetéért, szigetelő zsírrétegéért és más, a hideg éghajlathoz való alkalmazkodásukért felelős génjeit úgy azonosítják, hogy a permafrosztból előkerült állatokból kinyert mamutgenomokat összehasonlítják a rokon ázsiai elefántokéval.

Ezeket az embriókat aztán beültetnék egy állat méhébe, vagy esetleg mesterséges méhben nevelnék. A kutatók reményei szerint hat éven belül megszülethet az első hibrid borjú. Church a brit lapnak arról beszélt, hogy lényegében a hideget jól tűrő elefántot akarnak létrehozni, amely mamuthoz fog hasonlítani. A cél, hogy egy mamuthoz hasonlóan élő, a mínusz 40 fokot is elviselő, elefántként és mamutként viselkedő hibridet alkossanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!