Halált is okozhat az orröblítés

Louisiana állam egészségügyi szervezete figyelmeztetést adott ki az orrzuhany használatával kapcsolatban, mivel úgy tűnik, ez a széles körben használatos eszköz két ember haláláért is felelőssé tehető. Az orrzuhany egy apró locsolókannához hasonlatos eszköz, mely megfázás vagy allergia esetén igen hasznos, mivel sós vizet juttat be az orrlyukon keresztül, és ezáltal felszabadítja a légutakat. Nemrég azonban egy 51 éves nő és egy 20 éves férfi is meghalt az eszköz használata következtében, a feltételezések szerint ugyanis azon keresztül egy veszélyes "agyevő" amőba, az úgynevezett Naegleria fowleri jutott a szervezetükbe.

Valószínűleg mindkét áldozat azt a hibát követte el, hogy desztillált vagy sterilizált víz helyett sima csapvizet töltött a készülékbe. Dr. Raoult Ratard, Louisiana állam járványtan szakembere mindenki figyelmét felhívta, hogy amíg a csapvíz ivásra teljesen alkalmas, az orrzuhanyba csakis desztillált vagy előzetesen felforralt vizet szabad önteni, ezen kívül az eszközt használat után alaposan el kell öblíteni és hagyni kell megszáradni.

A fenti igen ritka fertőzés jellemzően meleg vízű tavakban vagy folyókban történő úszás vagy búvárkodás után szokott előfordulni, illetve - amint az a fenti esetekben is történt - ha nem megfelelő módon használja valaki az orrzuhanyt.

Az amőba olyan fertőzést képes okozni, amely az agyszövetek pusztulásához vezet. Korai szakaszban a fertőzésnek az agyhártyagyulladáshoz hasonló tünetei lehetnek, amely együtt járhat fejfájással, lázzal, émelygéssel, hányással, illetve nyaki merevséggel. Később már zavarodottság, egyensúlyvesztés, hirtelen rohamok és hallucinációk is előfordulhatnak. A tünetek megjelenését követően a fertőzés nagyon gyorsan kifejlődik és általában egy-tizenkét napon belül halált okoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?