Felejtsd el a dugókat – jön a repülő taxi

Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül. A cél, hogy a forgalmi dugókat elkerülve gyorsabban lehessen közlekedni.

Izraelben megkezdték az utasok és nehéz teher szállítására alkalmas légi járművek tesztrepüléseit, miközben az ország előkészíti nemzeti légterét a légi taxis szállításra és drónos szállítási szolgáltatásokra számolt be a Times of Israel. A kísérleti projekt célja egy olyan nemzeti drónhálózat létrehozása, amelyre nincsenek hatással a forgalmi dugók.

Az együttműködési projekt a drónok kereskedelmi célú üzemeltetésével kapcsolatos valamennyi szempontot  beleértve a szükséges jogszabályi változásokat – vizsgálja – mondta el Miri Regev közlekedési miniszter. A kezdeményezés a Közlekedési Minisztérium által vezetett kormányzati szervek, az Izraeli Innovációs Hatóság, az Ayalon Highways és az Izraeli Polgári Légiközlekedési Hatóság partnerségében valósul meg.

Az izraeli légtér az ország méretéhez képest az egyik legszigorúbban ellenőrzött és a legforgalmasabb. Rengeteg érkező és induló repülőgép közlekedik a területén, ugyanakkor erős a katonai légi jelenlét is.

A kipróbált gépek között van például az izraeli gyártású AIR ONE, amely kétüléses, és legfeljebb 160 kilométeres távolságra képes maximum 220 kilogrammos terhet szállítani. A könnyebb parkolás érdekében szárnyai összecsukhatók. A próbarepülések másik résztvevője egy kínai gyártású modell, az EH206-S volt. Ez ugyancsak két személy szállítására alkalmas, és 220 kilogramm teherbírású, viszont csak 30 kilométeres táv megtételére képes. A következő két évben a drónokat alkalmazó izraeli vállalatok havi rendszereséggel, egy héten át az ország egész területét érintően végeznek majd tesztrepüléseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.