Extrém módon sugárzó galaxist fedeztek fel

Felfedezték az első galaxist, amely extrém ultraibolya sugárzást bocsát ki magából. Ez segíthet jobban megérteni, hogyan végződött az univerzum "sötét korszaka" több mint 13 milliárd évvel ezelőtt.

Van egy állat, ami az űrben is életben maradna - hogy pontosan melyik, az korábbi cikkünkből kiderül .

Az ősrobbanás után egy ideig teljes sötétség uralkodott, majd mintegy 13 milliárd évvel ezelőtt megjelentek az első csillagok és galaxisok, amelyek ismét fényt hoztak a világűrbe . Később ezek ionizálták az intergalaktikus tér összes gázatomját úgy, hogy ellopták tőlük az elektronjaikat. "Sohasem leszünk azonban olyan helyzetben, hogy ezt a jelenséget közvetlen megfigyeléssel igazoljuk" - mondta Daniel Schaerer, a Genfi Egyetem csillagászati tanszékének kutatója. Több információ gyűjtéséhez a kutatóknak az ősgalaxisokhoz hasonlatos, közeli ultraibolya galaxisokat kell megfigyelniük, amelyek elegendő ionizált fotont sugároznak ki, és ezek el is érik a Földet.

Az első csillagok és galaxisok mintegy 13 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg.
Az első csillagok és galaxisok mintegy 13 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg. Fotó: Getty Images

Most fedezték fel az első ilyen galaxist

Csak nemrég fedeztek fel a csillagászok néhány tucatnyi ultraibolya sugárzású galaxist. Ezek azonban vagy nagyon közel, vagy nagyon távol vannak a Naprendszerhez. Az Indiából 2015-ben felbocsátott AstroSat műhold UVIT ultraibolya teleszkópja kezdetben csak a közepes távolságra lévő ultraibolya galaxisok felkutatását tette lehetővé. A tudósok most fedezték fel ezen a területen az első galaxist, amely extrém mértékű ultraibolya sugárzást bocsát ki. Eredményeikről a Nature Astronomy című tudományos lapban számoltak be.

Az AUDFs01 nevű galaxis mintegy 30 milliárd fényévnyire található a Naprendszertől. Az ehhez hasonló további galaxisok felfedezése lehetővé tenné az univerzum ionizációs periódusának alaposabb megismerését - vélik a tanulmány szerzői.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.