Eltitkolt halálesetek

A 2009-es pandémiás H1N1 influenza világszerte több mint 500 ezer ember halálát okozhatta, tizenötszörösét annak, amiről beszámoltak - állítja egy most publikált kutatás.

A világjárvány alatt 2009 áprilisától 2010 augusztusáig összesen 18 500 laboratóriumban megerősített halálesetet jelentettek az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Egy nemzetközi kutatócsoport azonban azt állítja, hogy a valós szám az 575 400 halálozást is elérhette.

Dr. Marc-Alain Widdowson, az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) munkatársa szerint az eredmények azt is megerősítik, hogy a halálozások többsége a 65 éven aluli korosztályban fordult elő, ami eltér a szezonális influenzától, mely esetében a legtöbb halálos áldozat a 65 éven felüliek közül kerül ki. A becslések szerint a délkelet-ázsiai és afrikai területeket sokkal súlyosabban érintette a világjárvány, mint amit a számok mutatnak. Ezeken a szegény területeken ugyanis kevesebb a lehetőség arra, hogy diagnosztizálják és kezeljék az influenzát , a lakosságot nem szűrik influenzára, ezért sokkal kevesebb influenzás eredetű halálozást jelentenek be, mint amennyi valójában bekövetkezik.

A június 25-i számában megjelent tanulmányban a kutatók 12 magas, közepes és alacsony jövedelmű ország adatainak összesítésével készítették el modelljüket, melynek segítségével a H1N1 influenzával összefüggő halálesetek számát becsülték meg. Általános érvényű szabály, hogy a laboratóriumilag megerősített halálesetek száma minden betegség esetén alacsonyabb a valós számnál. Widdowson és kutatócsoportja e szabály alkalmazásával a 2009-es influenza világjárvány halálos áldozatainak számát 150 700 és 575 400 főre becsülte világszerte.

Lone Simonsen, a George Washington Egyetem professzora a tanulmányt kísérő vezércikkében azt írta, hogy a kutatás alátámasztja azt a korábbi feltételezést, hogy a laboratóriumban megerősített halálesetek a 2009-es világjárvány idején alábecsülték az áldozatok valós számát, ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a halálozások számának e számítási módszerét korábban még sosem használták, ezért további kutatásokkal is meg kell erősíteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.