Elfeledett himlővírust találtak egy kartondobozban

Egy amerikai kutató véletlenül bukkant arra a kartondobozba, amelyben több mint fél évszázada hevertek a himlővírust tartalmazó fiolák.

A BBC értesülései szerint a különös leletet egy Washington melletti kutatóközpontban találták. Az amerikai Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint nincs ok aggodalomra, ugyanis a kórokozókat a fagyasztva szárítás módszerével elölték és összesen hat, gondosan lezárt üvegcsében helyezték el. Az üvegeken a zár sértetlen volt, tehát a vírus nem juthatott ki a dobozból. A himlőt egyébként a nyolcvanas években sikeresen kiirtották a Földről.

"A fiolák a dátum szerint az ötvenes évekből származnak" - áll a CDC által kiadott közleményben. "A felfedezést követően az üvegeket a CDC marylandi laboratóriumában helyezték biztonságba. Nincs arra utaló jel, hogy a fiolák bármilyen módon megsérültek volna és a helyszínre küldött bio-biztonsági szakemberek nem észlelték a vírus jeleit a helyiségben, illetve az épületben dolgozók szervezetében."

Az amerikai kormányügynökségeket július elsején tájékoztatták a felfedezésről. A doboz egyébként az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal, az FDA egyik laboratóriumának rég nem használt raktárában pihent. A fiolákat július 7-én szállították át először egy biztonságosabb intézménybe, a georgeai Atlantába.

A himlő továbbra is képes lehet fertőzni és halált is okozhat .

Régen elfeledett himlővírust találtak

A CDC a himlővírus elhelyezésére, az egyiket Atlantában, a másikat az oroszországi Novoszibirszkben.

Nem ez az első eset, hogy elfeledett himlővírust találjanak: korábbi beszámolók szerint a kilencvenes évek során több hasonló felfedezést is tettek, főként Kelet-Európa térségében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.