Egészségesnek hitt szokások, amik mégsem azok

Könnyen lehet, hogy bizonyos dolgokkal, amiket rendszeresen azért teszünk, hogy egészségesebbek legyünk és jobban érezzük magunkat, éppen az ellenkező hatást érjük el.

Íme, néhány olyan dolog, ami inkább árt, mint használ az egészségnek.

Nem ülünk rá a WC-re

Nyilvános helyeken sokan higiéniai okokból illetve a fertőzésektől való félelmükben nem ülnek rá a WC-deszkára, hanem guggolva, egyensúlyozva próbálják elvégezni a dolgukat. Csakhogy ezzel növelik a húgyúti fertőzés kialakulásának esélyét, mivel ilyenkor a csípő izmai összeszorítják a húgycsövet, így nem tud teljesen kiürülni a húgyhólyagunk. Egészségesebb megoldás, ha inkább beborítjuk WC-papírral az ülőkét.

Minden étkezés után fogat mosunk

Vannak, akik mindenhová magukkal viszik a fogkeféjüket, hogy azonnal fogat moshassanak, miután ettek valamit. Valójában ajánlott legalább 30-60 percet várni az étkezés és a fogmosás között, mivel a bizonyos ételekben, italokban lévő savak felpuhíthatják a fogzománcot, ami emiatt sérülékenyebbé válik. Ilyenkor jobb, ha sikálás helyett inkább csak kiöblítjük a szánkat.

Ajánlott legalább 30-60 percet várni az étkezés és a fogmosás között

Ajánlott legalább 30-60 percet várni az étkezés és a fogmosás között

Hétvégén próbáljuk bepótolni az alvást

Ha hétvégén kizökkenünk a megszokott heti napirendből, és tovább alszunk, mint hétköznap, és még délutáni szundikat is beiktatunk, annak hétfőn fizethetjük meg az árát, mert tévhit, hogy a hét közben kihagyott alvásidőt ilyenkor be lehet pótolni. A legjobb megoldás az, ha nem később kelünk fel, hanem inkább korábban fekszünk - próbáljunk minél kevésbé kizökkenni a hétköznap megszokott rutinból.

Közismert tévhitek az egészségről

Hetente kimossuk a párnahuzatot, de csak azt

Sok helyen lehet olvasni arról, hogy az egészségünkre és a bőrünk állapotára is rossz hatással van, ha nem cserélünk gyakran ágyneműt. Fontos azonban tudni, hogy a baktériumok, bőrdarabkák mellett az apró porszemcsék is károsak, főleg az allergia és asztma kialakulásának szempontjából. Ahhoz, hogy ezekkel is leszámoljunk, nem elég csak a huzatot kimosni - a párnákat is ki kellene, nagyjából havi rendszerességgel, néhány évente pedig új párnákat kellene vásárolni.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.