Csak háromféle ember létezik - a bélbaktériumok szerint

Ha a jövőben orvoshoz vagy kórházba megyünk, az allergiákon és a vércsoporton kívül béltípusunkról is megkérdezhetnek bennünket. Ugyanis kimutatták, hogy az emberek háromféle béltípussal rendelkezhetnek.

A Nature folyóiratban megjelent tanulmányban azokat a mikrobiális genetikai jelzőket is bemutatják, amelyek olyan jegyekkel függnek össze, mint az életkor, a nem és a testtömeg-index. E bakteriális gének hamarosan segítséget nyújthatnak az olyan betegségek diagnosztizálásában és előre jelzésében, mint a vastag-végbélrák, a páciens béltípusa pedig a kezelésben jelenthet segítséget.

Minden ember rendelkezik olyan bélbaktériumokkal, amelyek segítenek a táplálék megemésztésében, a méreganyagok lebontásában, bizonyos vitaminok és fontos aminosavak termelésében, és a betolakodók elleni védelem felépítésében. E mikrobiális közösség összetétele azonban személyenként változik.

"Kiderült, hogy a mikrobák kombinációja az emberi bélrendszerben egyáltalán nem véletlenszerű" - számolt be a kutatás vezetője, Peer Bork. "A bélflóra három különböző típusú összetételből állhat - tulajdonképpen három különböző ökoszisztémából, ha úgy tetszik."

Bork munkatársaival először 39 három földrészről (Európából, Ázsiából és Amerikából) származó ember székletmintájában vizsgálta a bélbaktériumokat, majd később kiterjesztette a kutatást további 85 személyre Dániából és 154 személyre Amerikából. Kiderült, hogy az összes eset három csoportba sorolható attól függően, milyen baktériumfajták fordultak elő nagy számban a bélrendszerükben: mindegyik személyről meg lehetett mondani, hogy a három közül melyik béltípusba, vagyis enterotípusba tartozik.

A heidelbergi Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (EMBL) kutatói egyelőre nem tudják, miért rendelkeznek az emberek ezekkel az eltérő béltípusokkal, de azt gyanítják, hogy a különbség mögött az állhat, hogy immunrendszerük másképp tesz különbséget a jótékony és a káros baktériumok között, vagy másképp szabadul fel a felesleges hidrogén a sejtekből. A vércsoportokhoz hasonlóan ezek a béltípusok is függetlenek az olyan jellemzőktől, mint az életkor, a nem, a származás és a testtömeg-index. A kutatók azonban arra is találtak példát, hogy az idősebb emberek bélrendszerében több a szénhidrátok lebontásában részt vevő mikrobiális gén fordul elő, mint a fiatalabbakban, valószínűleg azért, mert az idősebbek kevésbé hatékonyan tudják feldolgozni ezeket a tápanyagokat, így a baktériumoknak kell átvenniük ezt a szerepet.

A béltípus azonosítása tehát a jövőben a kutatók szerint jelentős szerephez juthat a diagnosztizálásban és a kezelésben egyaránt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.