Bőrkárosodást okozhat az energiatakarékos izzó

Az energiatakarékos kompakt fénycsövek egyre nagyobb teret hódítanak az áramszámla mérséklését szem előtt tartó háztartásokban és vállalatoknál. De vajon milyen hatással vannak ezek a szervezetre?

A New York-i Stony Brook Egyetem kutatói szerint azonban ezeknek az izzóknak van egy nagy hátránya: az ultraibolya sugárzás magas szintjét bocsátják ki, ami károsíthatja a bőrsejteket, és nagy dózisban rákot okozhat.

A kutatók arról számoltak be, hogy kísérletük során egészséges emberi bőrsejteket tettek ki a kompakt fénycsövek fényének, és hatásukat összevetették a régi típusú izzók ugyanezekre a sejtekre gyakorolt hatásával.

Elemzésükből az derült ki, hogy a kompakt fénycsövek fényének kitett bőrsejtek jelentős mértékben károsodtak. Marcia Simon, az egyetem bőrgyógyász professzora elmondta, hogy az eredmények szerint ez valójában megindíthatja a sejthalált. A régi típusú izzók fényének kitett bőrsejtek ezzel szemben nem szenvedtek jelentős károsodást.

A kutatók azt állítják, hogy az UV károsodás okát is sikerült kideríteniük: a kompakt fénycsövek belsejében lévő bevonaton lévő apró hajszálrepedések lehetővé teszik az UV sugárzás kiszivárgását. A kompakt fénycsövek gyártói közleményben utasították el a Stony Brook kutatásának eredményét. Azt állítják, hogy a kibocsátott UV sugárzás nem haladja meg az elfogadható szintet, és az izzók biztonságosnak tekinthetők normális felhasználásra.

A kompakt fénycsövek egyébként egy kevés higanyt is tartalmaz, mely mérgező fém idegkárosodással, születési rendellenességekkel és egyéb egészségügyi kockázatokkal is összefüggésbe hozható. Energiahatékonysága ellenére tehát a kompakt fénycsövek környezetbarát tulajdonságai megkérdőjelezhetők, ami még vonzóbbá teheti a fogyasztók számára a hosszú élettartamú, energiatakarékos LED izzók választását .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!