Az űrutazás így hat az agyra

Agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás egy friss német kutatás szerint.

Asztronautákon végzett vérvizsgálatok könnyű, de tartós károsodásra és az agy gyorsabb öregedésére utalnak - közölte a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem (LMU). A súlytalanság állapota megzavarhatja a vér kiáramlását az agyból, ami idővel az agy-gerincvelői folyadék nyomásának növekedéséhez vezethet - írták a tudósok a Jama Neurology című tudományos lapban.

Kiderítik, hogyan hat a súlytalanság a testre A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják Kölnben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak részvételével. Az egy évig tartó program során azt is tanulmányozzák, hogy a centrifugával létrehozott mesterséges gravitáció ellensúlyozza-e a súlytalanság hatását .

Az agyra is hatással van az űrutazás

Korábbi tanulmányok utaltak már arra, hogy a hosszabb űrutazások nemcsak a csontok és izmok sorvadását okozzák, hanem az agyra is hatással vannak. Ez a jelenség űrutazáshoz köthető neurookuláris szindrómaként (SANS) ismert - mondta Jens Jordan, a Német Űrkutató Központ orvosi intézetének igazgatója. Eddig azonban nem volt világos, hogy ez a hatás károsítja-e az agyat.

Agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás. Fotó: Getty Images
Agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás. Fotó: Getty Images

Ennek feltárására az LMU kutatói, Peter zu Eulenburg és Alexander Choukér svéd és orosz kollégáikkal öt olyan orosz űrhajós vérét vizsgálták, akik öt és fél hónapot töltöttek a nemzetközi űrállomáson (ISS). A tudósok az asztronauták vérét az utazás előtt és közvetlenül utána, majd egy héttel, valamint három héttel később is elemezték. A vizsgálatok szerint az űrből való visszatérés után megemelkedett az agy öregedését és sérülését jelző több protein szintje. Különösen igaz ez a visszatérés utáni első hétre.

Az viszont nem derül ki a tanulmányból, hogy az agyi változások megbetegítették-e az érintetteket. "Egy biomarker a vérben még semmit nem mond a klinikai panaszokról" - mondta Jordan. Ahhoz, hogy a hosszú ideig tartó misszióknak az asztronautákat érintő kockázatait a minimális szinten lehessen tartani, átfogóan kell tanulmányozni, hogyan lehet megakadályozni az agyat érintő nyomásnövekedést - tette hozzá Peter zu Eulenburg.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az európai űrkutatási hivatal (ESA) is tanulmányozza a kérdést. Többek között azt vizsgálják, segíthet-e az asztronautáknak egy mesterséges gravitációt előidéző centrifuga, valamint azt, hogyan hat a folyadékok áramlására a test alsó részét érő vákuum. "Ez az űrutazások egyik orvostudományi kihívása" - mondta Jordan. Hosszú távú tanulmányokra és résztvevők nagyobb csoportjára van szükség ahhoz, hogy az űrutazás és a neurológiai károk közötti kapcsolatot jobban megérthessük - írták a tanulmányban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.