Kiderítik, hogyan hat a súlytalanság a testre

A súlytalanság élettani hatásait vizsgálják Kölnben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak részvételével. Az egy évig tartó program során azt is tanulmányozzák, hogy a centrifugával létrehozott mesterséges gravitáció ellensúlyozza-e a súlytalanság hatását.

Elindult a német űrközpontban az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) és az Európai Űrügynökséggel közösen vezetett projekt - írta az Űrvilág asztronautikai hírportál. A kísérletben az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának munkatársai a kognitív teljesítőképesség és az agy elektromos változásait vizsgálják.

A súlytalanság furcsa következményei

A súlytalanságnak olyan következményei vannak az űrhajósok egészségére, amelyek már viszonylag gyorsan, akár pár nap alatt is kimutathatóak. A program célja, hogy feltérképezzék, miként hatnak az emberre a súlytalanság során fellépő élettani hatások, például a folyadékáthelyeződés, az izomtömeg- és csontsűrűség-csökkenés - ismertette a kutatócsoport vezetője, Balázs László.

űrutazás, űr, súlytalanság
Próbálnak ellenszert találni a súlytalanság negatív hatásaira. Fotó: 123rf

A Földön elég kevés olyan helyzet van, amely lehetővé teszi a súlytalanság hatásainak modellezését. Az egyik lehetőség, hogy a kísérleti személyek hosszabb-rövidebb ideig ágyban kell feküdniük, így ugyanis a súlytalansághoz hasonló élettani változások alakulnak ki a szervezetben.

A vizsgálat során az ágyak nem vízszintesek, hanem a fej irányába 6 fokkal döntött pozícióban vannak. Ezáltal az alsó végtagból a vér egy része a test felső részére helyeződik át. Ez a folyadékáthelyeződés tapasztalható az űrben is, amikor megszűnik a gravitáció. Ebben a testhelyzetben továbbá az egész vázszerkezetről lekerül a terhelés, aminek hatására csökken a csontsűrűség és az izomtömeg, csakúgy, mint a súlytalanság hatására. Tehát ezeket a jelenségeket próbálják jobban megismerni a kölni kutatóközpontban. A cél, hogy az élettani és kognitív változásokra ellenszert is találjanak.

A mentális teljesítmény is romlik

A kutatók már el is kezdtek dolgozni 12 önként jelentkező alannyal, akik 60 napot töltenek majd a döntött ágyakban. A szakértők többek között a résztvevők mentális teljesítményét mérik, például reakcióidő-feladatokkal és az agyhullámok vizsgálatával.

Egy korábbi kísérlet során kiderült, hogy az űrben az űrhajósok teljesítménye észlelhetően romlott bizonyos feladatokban. A kognitív pszichológiai tesztek során a viselkedési teljesítmény (reakcióidő és pontosság) és a figyelemhez köthető agyi hullámok markáns romlását mutatták ki.

A kutatók továbbá arra is keresik a válszt, hogy vajon ellensúlyozza-e a centrifugával létrehozott mesterséges gravitáció a súlytalanság élettani hatásait. A kísérlet résztvevőinek egy csoportja minden nap 30 percet tölt egy rövidkarú humán centrifugán. A forgatás során a centrifugális erő a résztvevők lábának irányába hajtja a vért, ezzel pedig valamelyest visszarendeződik a gravitáció hiányából fakadó folyadékelmozdulás - magyarázta Balázs László.

A bed rest (ágynyugalom) kutatások során kapott eredmények azonban nemcsak a jövőbeni űrutazásokkal kapcsolatosan szolgálnak majd hasznos információkkal, hanem a földi életvitelt is javíthatják. Hiszen a kutatások azoknak az embereknek az állapotán és rehabilitációján is segíthetnek, akik valamilyen betegség vagy sérülés miatt kényszerülnek ágyba - emelte ki a kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.