Az E-vitamin fokozhatja a tüdőrák veszélyét

A vitaminpótló készítmények nem csökkentik a tüdőrák kockázatát, sőt az E-vitamin még enyhén növeli is azt - állítja Dr. Christopher G. Slatore az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine-ben megjelent közleményében.

Dr. Slatore egy 78,000 fős, 50-76 év közötti amerikai felnőtt bevonásával készült felmérés eredményeit tette közzé, mely Washington államban négy éven keresztül mérte fel a tüdőrák előfordulásának gyakoriságát és a vitaminpótló készítményekkel kapcsolatos szokásokat. "A C- és E-vitamin-, valamint a folsavpótlás nem csökkentette a tüdőrák kockázatát" - nyilatkozta Dr. Slatore, a Washingtoni Egyetem tüdőgyógyászati és sürgősségi osztályának orvosa. "Éppen ellenkezőleg, az E-vitamin még fokozta is a rizikót."

A négy év során összesen 521 résztvevőnél diagnosztizáltak tüdőrákot. A várt rizikótényezőkön (dohányzás, családi halmozódás stb.) kívül azonban enyhén, ám szignifikáns mértékben az E-vitamin szedése is fokozta a betegség gyakoriságát. Minden 100 mg-os emelkedés a napi E-vitamin-bevitelben 7 százalékkal fokozta a rák kockázatát, így napi 400 mg E-vitamin fogyasztás 10 éven keresztül már 28 százalékos növekedést jelent.

Egy vitaminkészítményeket gyártó cég szóvivője szerint túl nagy elvárás lenne a vitaminokkal szemben, hogy megvédjenek a ráktól. A vitamintablettákat mindössze az egészség fenntartása és a hiánybetegségek elkerülése érdekében érdemes szedni. Jelenleg az Amerikai Rák Társaság sem ajánlja a vitaminpótlást megelőzés céljából, bár a napi legalább ötszöri zöldségfogyasztás szerepel a diétás ajánlásaik között. Mivel a tüdőrák legveszélyesebb rizikótényezője a dohányzás, ezért a legjobb megelőzési mód a dohányzás kerülése. Ha valaki képtelen leszokni, érdemes kerülni a béta-karotinpótló készítmények fogyasztását, mivel egyes tanulmányok szerint ezek fokozzák a betegség kockázatát.

Néhány vitaminról már sikerült bebizonyítani, hogy véd bizonyos ráktípusok ellen. Ilyen a D-vitamin is, amelyről kiderült, hogy csökkenti a vastagbél-, az emlő- és a petefészekrák kialakulásának veszélyét. Az átlagos multivitamin-készítmények azonban D-vitaminból nem tartalmaznak a védő hatás megjelenéséhez szükséges mennyiséget. Ennek megtermeléséhez a napon eltöltött idő növelése szükséges.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!